2014. január 10., péntek

"Szolgálunk és Lehallgatunk" ( avagy a valódi Hekksön!)




Egy előadás anyagát szeretném ma megmutatni. De mielőtt erre sor kerülne, előbb két megtörtént esetet szeretnék megosztani a kedves olvasókkal.
Az első közvetlenül nem érinti a Projektet, viszont nagyon ide kapcsolódik!


I.

2011-ben vagyunk, amikor az aktuálisan regnáló hatalom úgy dönt, hogy sorozatos Állam-ellenes bűntetteiért talpig vasban elviszi Geréb Ágnes, otthonszüléseket segítő orvos nőt.
(Az otthonszülés, mint tudjátok, az első lépés a terrorizmus felé ebben a mai világban. De erről már írtunk korábban, mindenki érti, miért annyira nem szereti ezt a szokást a mindig bölcs és gondoskodó Államhatalom...)
De a történet lényege, hogy aznap, amikor a Geréb Ágnes elfogatásra sor került, a volt férje amikor erről tudomást szerzett, megpróbált gyorsan egy hirtelen rögtönzött kis tiltakozó megmozdulást szervezni a letartóztatás ténye ellen. Csak egy amolyan táblás, pár tucat emberrel a Markó utca elé vonulásra tessék gondolni, és ne 2006-ra!

Én ezt onnan tudom, hogy a fórumokon fokozott érdeklődéssel követtem akkoriban az ügyet, mert gondolom mondanom sem kell, szívemen viselek minden olyan ügyet, és embert, aki az alapvető emberi szabadságjogok mellett kiáll, és hogy hol és milyen körülmények között kívánod megszülni a te saját gyermekedet, az szerintem nagyon sarkalatosan ezek közé tartozik...

No de visszatérve, szóval, amikor megtörtént a letartóztatás és Geréb Ágnes volt férje megpróbált egy rögtönzött tiltakozó megmozdulást leszervezni, képzeljétek el, hogy abban a pillanatban, valamilyen égi csoda folytán, se a laptopja, se a mobiltelefonja valahogy sehogysenem akart működni neki. Az egyik teljesen lefagyott és úgy maradt, a másikból nem lehetett előhívni a kontaktokat... Egészen a részletekre már pontosan nem emlékszem, de a lényeg hogy a kettő informatikai eszköz teljesen egyszerre mondta fel a szolgálatot, és ő ezt a fórumon ott el is panaszolta. A megmozdulást nem is nagyon sikerült megszervezni...

Na! Hát biztos van olyan, aki azt gondolja, hogy ez biztos valami balszerencsés véletlen lehetett (végül is az indexet is sokan olvassák). De aki még rendelkezik szellemi kapacitásának legalább kétszámjegyű százalékával, az hamar rájön, hogy annak, hogy ez így pont egyszerre, és pont ebben a történelmi pillanatban történjen meg, annak a valószínűsége igen csekély. Mit mondjak... Nem tudom, hogy pontosan mennyi, de egy lottó ötösé az garantáltan magasabb!




II.

A második eset már közvetve a Piros Pirula Projekttel történt meg, méghozzá nem is annyira régen. Ebből egyébként talán azt is meg fogjátok érteni, miért kellett több mint fél évre eltűnnöm, és hogy miért szoktam időnként nem válaszolni az olvasói levelekre. (Sokan úgy vélik, szimplán paraszt vagyok, de a dolog azért ennél valamivel bonyolultabb.)

Az ok, amiért eddig nem beszéltem róla, hogy azt sem szeretném, ha olvasóim megijednének, és nem is mernének az oldalunknak többet a környékére jönni se.
Másik oldalról viszont az is fontos, hogy tisztában legyenek az emberek a realitásokkal. Én egy "realitás párti" vagyok, és azt mondom, először is legyünk képbe, mert addig biztosan nem fogunk tudni a világon jobb irányba változtatni, amíg még nem is vagyunk képbe. Ebben talán egyetértünk...

Szóval a történet úgy kezdődik, hogy egy kedves Olvasó felajánlja nekünk, hogy segít a filmek terjesztésében, és felajánlja azt is, hogy a szerverein rendelkezésre bocsát egy könyvtárat, ahonnan könnyen, gyorsan és ingyenesen le lehetne tölteni a filmjeinket.

Ez tulajdonképpen egy nagyon hasznos lehetőség lett volna számunkra. Mint az látható, a jelenlegi filmmegosztási lehetőségeink elég döcögősek. A data.hu ugyan ingyenesen is használható, de akkor meg lassú. Igaz, hogy egy emelt SMS áráért korlátlan mennyiséget letölthetsz (értsd: az összes filmünket le tudtad tölteni annyi pénzért, amennyit mások arra szoktak elnyomni, hogy Bobó vagy Zsani essen-e ki a héten a villából...), no de ugyanakkor mégsem ingyenes, ez tény! A másik gond vele, hogy amikor 60 napig nem tölt le senki egy fájlt, akkor a rendszer azt törli, és már nagyon untam vissza-vissza töltögetni a tartalmakat, amiket csak ritkán töltöttek le az olvasók.

Node, lényeg a lényeg, nagy örömmel vettük az ajánlatot, és e-mailben (!!!) megbeszéltük a részleteket, hogy hány film van, stb. Eddig érthető, ugye?  Soha nem találkoztunk az Olvasóval, nem ismertük egymást személyesen, csupán e-mail váltás volt közöttünk, amiben az Olvasó (a Piros Pirula Projekt-tel ellentétben) a saját nevén futó e-mail címet használt. (Így utólag hiba volt.)

De ugye mi titkolnivalója lett volna?? Ő ugye semmi rosszat nem csinált soha. Fel akart tenni egy "Üzenet" című dokumentumfilmet a szerverére, mert ugye szólásszabadság van, meg demokrácia, meg Európai Únió meg minden, érted! Szabad vélemény nyilvánítás az egész nemzeti országban...

Node, még ugye fel se tette! Csak e-mailben (!!!) lebeszélte velünk, hogy nemsokára fel fogja tenni, majd... valamikor hamarosan...

Na most. Két nappal az ominózus e-mail váltás után, mikor ő éppen nem tartózkodik otthon, egy barátságos fekete ruhás NAV kommandó lepi el a lakását.

Ezek a kedves úriemberek azzal indítanak, hogy harci csizmájukkal berúgják az ajtót, és agyonlövik a lakásban tartózkodó 9 éves Bernáthegyi kutyát (aki ismeri közelebbről a fajtát, az tudja, hogy embert nagyon ritka esetben bánt, inkább megmenteni szokta őket a hó alól, az sokkal jellemzőbb rá) no de biztos ami biztos, ugye olyankor kell jönni, amikor nincs otthon az ember, mert olyankor van jogi lehetőség rá, hogy, persze "önvédelemből" ugye, beleeresszenek a helyszínen tartózkodó kutyusba egy tárat. És ebben az esetben gondolom alaposan mérlegelték is a helyzetet, majd úgy döntöttek, mindenképp élni kell ezzel a lehetőséggel!

Na most. Miután ezek a kedves látogatók az ebet likvidálták, azután összeszedtek minden számítógépet és informatikai eszközt, amit csak találtak a lakásban, szépen bezsákoltak mindent, majd mint akik jól végezték dolgukat, elmentek vele.

Később azért írtak valami vádiratot is, tudjátok, már csak a formalizmus kedvéért... ma még azért azt mégiscsak illik valamit összefirkantani ugyebár. Mert ugye hivatalosan még mindig valami jogállam féleség, vagy mi van itten... legalábbis ha már a híradóban ezt mondják, akkor próbáljunk már meg valamennyire úgy ímmel-ámmal ennek megfelelni, ha lehet, és kitölteni egy-két papírt, hogy lehessen valamit iktatni...
Írjunk be valami ilyet, hogy "adatokkal való visszaélés vádja" és "nagy értékű adócsalás".

Még egyszer hangsúlyozom, megtörtént esetről van szó! A kedves Olvasó nevét nem fogom megemlíteni. Nem szeretném még nagyobb zűrbe juttatni, mint amibe eddig került, gyakorlatilag minden eszközét elkobozták, megélhetését lehetetlenné tették, miközben a vádakból semmit nem sikerült bizonyítani. Csak a tények kedvéért meg kell említenünk, hogy Olvasónk egész életében minden adót befizetett az utolsó forintig, és még egy kifizetetlen parkolócédulája sem volt. De még az sem derült ki, hogy pontosan milyen visszaélés vagy milyen adócsalás az, aminek a gyanúja szerintük fennállt. A kérdésre, hogy mi a konkrét vád, sem kapott választ.

Nem, de hát persze! Azt nekik nem is nagyon kell bizonygatni, kérem. Számítógépeidet a NAV lefoglalhatja korlátlan időre, mondván, hogy "valami kivizsgálás folyamatban..."
Majd egyszer talán vissza is kapod, mondjuk 5 év múlva, amikor annyit fog érni, mint ma egy 386-os, katódsugaras monitorral!

Amit a történetben hangsúlyozni akartam, és ezt jól gondolja végig mindenki, hogy ez pontosan mit jelent, mert fontos!
Hogy ugye csakis e-mail váltás volt közöttünk. És ezek az emberek két nappal az ominózus e-mail után, talpig akcióruhában ott randalíroztak a lakásban!





És akkor következzen a videó, amit szerettem volna megosztani ma.

A frissen kiszivárgott Nemzetbiztonsági dokumentumokból kiderül, hogy ezt a technikát úgy hívják "taszkolás":
Vesznek egy "szelektort", jelen esetben a mi e-mail címünket, amit "taszkolnak" különböző eseményekre, amikről ők azonnal információt kapnak. (Értsd: előbb olvassák el a leveledet, mint te!)

Azután mit csinálnak vele?
Gondolod az Al-kaidára vadásznak ezekkel a módszerekkel? Vagy a cipőtalpas bombás terroristára?
Vagy a bátor tintanyúlra?
Ugyan már, emberek! Ébredjünk már fel végre!

Amiket hallani fogtok itt az előadásban, az szorosan fog kapcsolódni két korábbi írásunkhoz. Az egyikben a Személyi Nyomkövetőkről írtunk, és hogy miért van kamera az EYE-Phone-ban! (link: http://pirospirula.blogspot.hu/2011/05/lebuktak-szenyok.html)
A másikban pedig arról, hogy miért is jön az folyamatosan a tv készülékedből, hogy milyen hiper-szuper dolog kémnek lenni, és behekkelni minden pedofil szatír gépére. (link: http://pirospirula.blogspot.hu/2012/12/a-kommunista-ugynok-techno-reneszansza.html)
Aki még nem olvasta ezeket, érdemes most elolvasnia ezeket. Az előadás után ugyanis új megvilágítást fognak nyerni!

Írásaink sokszor kételkedést, néha nevetgélést váltottak ki olvasóinkban.
Azonban ezek az információk ma már lassan kezdenek végre befolyni a hivatalos információs csatornákba is, Der Spiegel, New York Times,... sorra jelennek meg a belülről kiszivárogtatott NSA dokumentumok... Így azért már valamivel nehezebb nevetni rajta.
Nos, azt hiszem, akik továbbra is a homokba szeretnék dugni a fejüket, azoknak egyre nehezebb és nehezebb lesz erre a kifogásokat megtalálniuk!

http://www.youtube.com/watch?v=Y4OcecAONZ0

Előadó: Jacob Appelbaum.
(Aki hallott a Merkel telefon incidensről, az tudja ki ő. Ő hozta ugyanis nyilvánosságra. Ezúttal egy sokkal nagyobb csomag titkosított dokumentum került kiszivárogtatásra, amikből megtudhatjuk, hogyan és milyen eszközökkel hallgat le mindannyiunkat az NSA. Hardver implantátumok, ellopott csomagok, távoli adatleszippantás, és még sok egyéb, amire nem is gondolnál...)

Helyszín: Káosz Kommunikáció Konferencia (CCC) 2013 dec 30

A megjelent cikk a Der Spiegel-ben, amiben a részleteket is megtaláljátok (már ha tudtok németül): itt található.

179 megjegyzés:

  1. Pirula igazán sajnállak, mert úgy tűnik nagyon össze vagy zavarodva, de még az is lehet, hogy direkt csinálod(én inkább az utóbbira tippelek). Egy pillanatig azt hittem, hogy egy intelligensebb valakivel van dolgunk, de mint látom ez egyre rosszabb, sőt, úgy tűnik kezdesz "átmenni" Buddha Laciba (félelem keltő posztok, amire ez a magyarázat "nem, nem félreértitek, a posztjaim célja egyáltalán nem a félelemkeltés, hanem a.....blablabla" aztán van még ott bennfentesebnél bennfentesebb tuti információ, meg a "támadás alatt volt az oldal, ezért nem voltunk elérhetők" esti mesék.
    Ez az utóbbi történeted Pirula szerintem több sebből is vérzik. Na mind1, azért megvárom a többiek véleményét is, több szem többet lát megfontolásból, hátha együtt okosabbak lehetünk.
    Ezt a Pirula féle titoktartási maszlagot meg be ne vegyétek. Egy valós szituációban, minnél izoláltabb egy ember, azaz nem tudni ki az illető, annál jobban van kitéve az üldöztetéseknek, meghurcolásoknak. Több esélye van az embernek, ha szétkürtöli az esetet, esetleg megszervezz valamit a saját érdekében. NE FÉLJETEK!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van, aki nagyon ismert személy, abba nem mernek annyira belekötni, mert az túl látványos. Nekem is választanom kellett, vagy a nagy nyilvánosságot, vagy a teljes inkognitót, ez a két viszonylag biztonságos lehetőség létezik. Én utóbbi mellett döntöttem, mert van egy jó állásom, ahonnan rálátok kicsit a háttérhatalomra, és ezt nem szeretném elveszíteni.

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolod nem Pirula ír?????????????, :OOOOOOO :(((((((((((((((((((((

      Törlés
    2. Hát pedig eddig is pont ilyen szedett-vedett volt. :))
      Sajnálom, de nem kaptam írói képzést. Az élet hozta így, hogy blogot "kell" vezetnem...

      Törlés
  3. De tényleg... http://pirulapublic.hungarianforum.com/ (Felhívás a főoldalon)
    Illene közölni az olvasókkal, hogy mi folyik itt. Ez így elég homályos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értem miért csinálják. A fórumot nem én vezetem. Az mindig is tőlem függetlenül működött.

      Törlés
  4. egész eddig erre ment ki a játék... kételkedj, járj utána, gondolkodj!

    VálaszTörlés
  5. Üdv, Pirula, mondd, van-e neked valahol nyilvános GPG, PGP kulcsod...?
    Kulcsszervereken nem talállak... :-\

    VálaszTörlés
  6. PPP!

    A Bitcoinról kérhetnénk egy elemzést? A BTC egy újabb illuminátus trükk vagy pedig éppen a meglévő pénzrendszer elleni lázadásnak tekinthető?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves PPP!

      Meg azt is szeretnénk megtudni, hogy mi a véleményed a Cicada 3301 rejtvényről.

      Törlés
    2. Nagyon jó kérdés! És még bennem sem alakult ki biztos válasz. De mindenesetre nagyon biztatónak tűnik!
      Előbb vagy utóbb biztos lesz cikk vagy videó róla...

      Törlés
  7. Nekem is vegyes érzelmeim vannak.
    Régen szerettem erre a blogra járni, tök jó fejtegetések voltak.. de az utóbbi időben (nem a visszatérés óta) nagyon úgy tűnik, hogy itt valami nem kóser. Ott kezdett nagyon kilógni a lóláb mikor jöttek a cikkek a gyiklényekről, a kamuholdról meg a rák tuti ellenszeréről valami külföldi webshopból. Már előtte is becsúszott néha egy-egy orbitális baromság némelyik cikkbe, amivel mintha szándékosan akarná az iró hiteltelenné tenni az egészet irományt, de akkor még úgy voltam vele, hogy ennyi még bele fér.
    Aztán az mms után arra gondoltam, mi van ha ez a Pirula már nem Az a Pirula? Mi van ha már régóta valami tekkes faszkalap irja itt a zagyvaságait Pirula néven, hogy hazavágja az egész blog szavahihetöségét? Nem kell ahhoz kinyirni Pirulát! Még csak el sem kell rabolni! Elég csak feltörni a blog- és email jelszavait, megváltoztatni, ezzel átvéve a helyét. Esélye sem lenne szerencsétlennek. Persze ne legyen igazam!
    Szóval kedves szerkesztő: ha valóban egy tekkes faszkalap vagy akkor légy oly kedves és takarodj már a picsába innét, és keress valami normális munkát!
    Ha pedig mégis az eredeti Pirula volnál, akkor légyszi ezt ne erőltesd! Posta Imrének sem állt jól! :)
    Van neked épp elég gógyid és stilusod ahhoz, hogy szellemesen leirj és elemezz valós történéseket a világból, amikkel időről-időre felfedi magát a háttérhatalom. Nem kell ide döglött Hegyi Bernáth, hogy felnyisd valakinek a szemét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne sértődj meg kérlek, de azért neked sem kell a szomszédba menni, hogy tudj baromságokat írni...
      Közlöm az MMS-től azóta ezrek gyógyulnak. Opplá.... akarom mondani lesznek spontán tünetmentesek!

      Törlés
    2. Köszi, hogy időt szakitottál a munkád mellett!
      Nem sértődöm meg. Ahhoz azért több kell. Nem akarok értelmetlen vitába bonyolódni, de az mms-t tövábbra is humbuknak tartom. Az hogy a forgalmazó szerint ezrek gyógyulnak meg tőle, az nekem valahogy kevés. De mindegyis, nem ez volt az üzenetem fő mondanivalója.
      Csak szerintem túl magas labdát adsz ezekkel a lefikázóidnak (index pl.) és nem tudom, hogy ez szándékos-e..
      Meg arra sem válaszoltál, hogy tekkes vagy-e vagy sem. gyanús... :)

      Törlés
  8. Sziasztok. Ne ijedjetek meg, olvassátok el még egyszer sokkal figyelmesebben amit írt nektek. A589432 kódolással tudjátok megfejteni. Akik régebben figyelik őt, nagyon jól tudják, hogy mit jelent az. SG Buddha és PI is az igazat írják!
    Most ki kell lépnem, mert elkezdték feltörni a tűzfalamat.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaah, hogy ez nekem eddig miért nem jutott az eszembe? Hát persze, a A589432-es kódolás, ez az, mindjárt neki is esek, de most nekem is lépnem kell, mert elkezdett lemerülni a telepem :)

      Törlés
    2. Én az F1235813-at használtam.

      Törlés
  9. Érdekes.
    Hm....
    Nekem itt a komentelők nem stimmelnek....
    Csak nem lejártní akarják a PPP-t?
    Vagy valami más van?
    LEHET TÉNYLEG FELTÖRTÉK?
    Nekem attol még sokat segitett a ppp.

    VálaszTörlés
  10. Nem kamu a betörés:
    Ip:173.194.70.191 Cim és hely:United States (US)-California
    Rácsatlakozott a gépemre,nagyon belassult,és a kommenteknél a válasz-lehetöségnél a törlés lehetöség is megjelenik...
    Nocsak
    Mindjárt eláttom a baját.
    Kár hogy nem tudok képet rakni ide,hogy nem kamu,ha tudjátok hogy ,jelezétek.Na lépek mert nem bir magával

    VálaszTörlés
  11. Hihetetlenek vagytok baszki! Csak tudnam, hogy minek jartok akkor ide. Ugyanolyanok vagytok mint akik alszanak, csak ti egy magasabb agyon vagytok. Az hogy a tekkes irogat a ppp helyett az meg belefer, de az hogy a nav lerohan valakit az mar nem? miez? osszeeszkuves-elmelet az osszeeskuves-elmeletek kozott? erdekes egy par eve meg az is csak elmelet volt hogy az sms-eket lementik es ha kell eloveszik, az hogy bele is olvasnak az mar vegkepp kamu, aztan mikor mindenki elfogadta, hogy lementik, akkor mar elmelet volt hogy bele is olvasnak, de az hogy azert fel is cimkezzenek es lehallgassanak az tuti kamu. Mostmar mindenki tudja, hogy le is mentik, el is olvassak, le is hallgatnak, meg is figyelnek, de az hogy bejojjenek es lefoglaljak a cuccaimat mert allamellenes tettre keszulok, az aztan mar tutira vegkepp kamu!! ha nem vagytok kepesek befogadni a szamotokra uj informaciokat, akkor nemtom minek jartok ilyen helyekre... igy tenyleg semmi nem fog valtozni ebben a k vilagban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy pillanat barátom! Te összemosol több egymástól teljes mértékben független hozzászólást. És ez nem szép. Itt egy valaki feltételezte azt, hogy tekkes írogat ppp helyett. Amint én látom, az a helyzet, hogy PP valamiért nem akarja elmondani a frankot, ergo titkolózik. Ez itt viszont, ebben az áldott helyzetben nem igazán szerencsés, szimpatikus.
      Nem tudni miért nem jelentkezett ennyi ideig és azt se tudni mi ez az egész "Keressük Piros Pirula Méltó Utódját" kiemelt felhívás. Néhányan az írás stílusban is eltérést vélnek felfedezni. Mint látod kedves Névtelen mi most csupán ezeket a válaszokat szeretnénk befogadni, ha nem probléma, vagy szerinted túl sokat kérünk?

      Törlés
  12. dec 19:
    http://444.hu/2013/12/19/breaking-hazkutatas-volt-az-afacsalasrol-kitalalo-horvath-andrasnal/

    másnap:
    http://444.hu/2013/12/20/orban-torvenysertesre-szolitotta-fel-horvath-andrast/

    két nappal később:
    http://444.hu/2013/12/22/deutsch-tamas-horvath-andras-egy-szegeny-szerencsetlen-futobolond/

    Így működik ez... elvesszük, majd megkérjük, hogy mutassa be (amit elvettünk) különben csak egy bolond, majd tisztázzuk is végleg, hogy tényleg bolond, és a biztonság kedvéért párosítsuk valami olyan jelzővel, amit már mindenkinek szépen a szájába rágtunk, hogy rossz, pl. hogy összeesküvés-elmélet, és nevessük ki közösen!!! Ha jól csináljuk, az emberek maguktól is megbélyegzik majd a furcsa emberek furcsa meséit.

    VálaszTörlés
  13. A válasz itt meg adtam:
    http://blogol.hu/comment.php?log=4065091(fehérhec néven)

    Na utoljára.
    Hogy tiszta legyen:
    1- Az ipét nem a levegöböl szedjük(IP:173.194.70.191)
    Csak akkor tudunk rola, ha ügyesek vagyúnk,és el csipjük a gépre valo csatlakozást(betörést)
    2-A BLOGON LÉVŐ szolgálunk és Lehallgatunk" ( avagy a valódi Hekksön!) a PPP stilusában,int mi lesz a következmény,gondolván hogy ha már olyan szakik vagytok, értitek majd a rejtett célzást,de csak azzok akik régota olvasák a blogot.
    3-Képek
    Elsö kép:Amerika(hek sön)
    Második kép,a geréb Ágnesel:Börtön....
    Harmadik kép:Rendörök....
    A negyedik kép gondolom már érthető....
    Kérdés:
    Enyi véletlen,csak úgy?
    Gondolom érthető mit üzenek,bár teljesen másrol ir...Ez olyan mit ha a Mici Mackorol mesélnék,de mutattom hogy elvágom a torkodat,és mosolygok,és tudom hogy te érteni fogod,de más nem ...Hi-hi
    Na,remélem segitettem.
    2014. január 11. 04:15:47 Fehérhec

    Mára még néhányat hozzá teszek a cikből:

    Amiket hallani fogtok itt az előadásban, az szorosan fog kapcsolódni két korábbi írásunkhoz. Az egyikben a Személyi Nyomkövetőkről írtunk (virus amikkor az oldalra lépsz)

    A másikban pedig arról, hogy miért is jön az folyamatosan a tv készülékedből, hogy milyen hiper-szuper dolog kémnek lenni, és behekkelni minden pedofil szatír gépére

    Na és a cime?

    "Szolgálunk és Lehallgatunk" ( avagy a valódi Hekksön!)

    Hek-ksön=Feltörve

    VálaszTörlés
  14. A fent kommentett 13-41 kor irtam,de ennek ellenére az idö pont 4-38....Az idő eltolodásból lehet tudni az adot országot is.Ezt is nehezen irtam ide mert nem ment átt(blokolom a kodot és a ipét).Ezt 13-51 irtam.
    Ki probálhatjátok magatok is....

    A cikböl még kettő dolog hogy érthettő legyen:


    Amiket hallani fogtok itt az előadásban, az szorosan fog kapcsolódni két korábbi írásunkhoz. Az egyikben a Személyi Nyomkövetőkről írtunk(virus az oldalon)

    A másikban pedig arról, hogy miért is jön az folyamatosan a tv készülékedből, hogy milyen hiper-szuper dolog kémnek lenni, és behekkelni minden pedofil szatír gépére.

    Ez tény,észre vettem,na lépek mert nem bir magával.

    VálaszTörlés
  15. a dráma a régi :) lol

    VálaszTörlés
  16. The best defense is a good offence :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mr Zaj!
      Ha nem regisztrált valaki, akkor is elérhetnek?

      Törlés
  17. Mondjuk az érdekes, hogy azalatt a fél év alatt egyszer nem lehetett bemenni egy könyvtárba, beloggolni és azt mondani hogy bocsi srácok, elmentem nyaralni...

    VálaszTörlés
  18. Névtelen2014. január 11. 8:25

    Mr Zaj!
    Ha nem regisztrált valaki, akkor is elérhetnek?

    Igen,elérhetnek. A blog hátterében(sablonjában) van egy kod.
    Ezt az IP-ét ha blokolod amikkor az oldalra jösz,(173.194.70.191)egy fura kép jelenik meg az oldalón,a háttérben.
    A lényeg ha tudják az Ipédet már mindegy,föleg ha régotta figyelnek,amitt kell már tudnak.Hiába lépsz le az oldalról.
    Ez van.De ez várható volt.

    VálaszTörlés
  19. Akkor itt mindannyian potenciális életveszélyben lennénk????:((((((((((((((((((((((((((((((((((:OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

    VálaszTörlés
  20. Akkor itt mindannyian potenciális életveszélyben lennénk????:((((((((((((((((((((((((((((((((((:OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

    Szerinted az öszesküvés elmélettek, csak úgy?
    Mindenkinek döntenie kell majd,Sátán vagy Isten.
    Nem csak a gonosznak vannak munkásai,a mai villágban, meg az igazság többet ér mint az életed,söt egy értékü velle.
    Minek ez a sok hülyités és ferdités,hanem azért hogy ne ismerd az igazságot? De ha keresel is,a keresés közben is ér félre vezetés.Minek az egész, ha valami nagy dolog nincs a háttérben? Pld
    Sátán VS Isten
    Az hogy mi jön,tudjuk:
    Lucifer uj villágrendje
    és ott nem szeretik majd aki gondolkodik.
    Jelenleg a net az ahol bárkit el érhetsz,és minden hazugságról irhatsz másoknak...Még.Szerinted a sok 666,meg a többi véletlen? A sok okult jelkép csak úgy van?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ismerem a jelkéoeket és a titkos számmisztikát szinte mindent tudok róluk 5 éve kutatom a témát,itt voltam ,amikor pirula elkezdett irogatni...régi motoros vagyok én már itt nagyon...tudom lucifer nem sokára színre lép ha felépül a 3.templom,aminek már lerakták az alapköveit...tehát az utolsó idők utolsó felvonását éljük,készüljetek mert nagyon durva lesz,az eddigi legdurvább a a világtörténelemben és amikor azt mondják,luciferhez képest hitler és sztálin csak ministráns fiú avagy szoptató dajka volt..akkor jobb félni...étel víz és ilyenek alapdolgok egyáltalán nem lesznek,túlélő eszközöket kell vásárolni és összefogni,hogy képesek legyünk túlélni ami előttünk van de komolyan...és megtérni Jézushoz olvasni a Bibliát és igaz szívből imádkozni Jézushoz,ki életét adta értünk és a mi bűneinkért...teljesen függetlenül,hogy lesz e elragadtatás vagy nem lesz....tényleg nagy a baj már nagyon-nagyon értem,purula is ki tudja él vagy hal...talán nem is él már...ismerve Aaron Rousso,Paul Walker,Bill Hick,William Cooper esetét...érdekes David Icke,Alex Jones,Peter Joseph...stb.azóta is él és virul...hát persze nem véletlen,hiszen Jezusita ügynökök...és egyéb luciferiánus illuminatis csúnya bácsik..

      Törlés
  21. A múltkor én letöltöttem kb. 4-szer (mert valami hiba volt mindig) a hourofthetime.com oldalról a Behold a Pale Horse könyvet (egy meggyilkolt igazságkutató könyve) pdf formátumban, és még aznap kaptam egy ransomware támadást. Szerencsére gyorsan kirántottam az adsl kábelt, valószínűleg nem töltődött le teljesen, és a vírusírtóm megbirkózott vele, pedig azt mondják, nagyon agresszív fajta, nehéz kiirtani.
    Ma pedig, mikor néztem a cikkbe beágyazott videót, ok nélkül elment az internet kapcsolatom, korábban hónapokig nem volt ilyen.

    Szerintetek véletlen egybeesés? Vagy jó okkal történt?
    Annyira nem értek mélyen az informatikához. Véletlen lehet, vagy valakik kavarták a koszt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No csak..
      Elkezdték.
      Ha törölnék az most nagyon feltünö lenne,de amikkor a rendszer itt lesz...kötelező lesz az ilyenek törlése,vagy törölni fogják,ha akarod ha nem.De azzal hogy támadások(irtam az ipét is)és akadályok vannak..Ez amolyan lájtos hadviselés,aféle piszkálás csak,ha meg erölködsz támadnak,és ezzen a ponton gondolhatsz bármit.Pld a gépeden van egy virus...stb..EZ MÉG JOBB MOST,mintha a blogot törölték volna,no az lenne a feltünő.De az hogy ál blogger,és célozgat,támad.....Húzd el a csikot üzenet és majd megunod és le lépsz magad.
      De ezt a blogot is vissza lehet "foglalni"(feltörni),de a baj itt van:
      ip:173.194.70.191
      Forrás:United States (US)-California Google INC
      Google INC
      Google
      Google Inc is tárolja a jelszavadat,és emeilodat,ha nem igy lenne hogy tudná a rendszer hogy,mi a :
      Emeilod
      és a
      Jelszavad?
      Akkor minek a kettő,ha nem tárolja?
      Honan tudná a rendszer hogy helyes az email és a jelszó,amikkor belépsz?
      Olyan ez mikkor beütüd a pinkodot,de a sim kártyának nincs sim kodja....
      Ez van.
      Eröl szolt ez a blog is,és sokan ezért készitettek videókat is.stb.
      Az őszeesküvésböl,valoság lett

      Törlés
    2. nekem nem ment el, amikor a videóra kapcsoltam, szóval véletlen volt.

      Törlés
  22. Ugye tudod hogy ezt a bloggeres oldalt bármelyik pillanatban le tudná törölni az NSA? Ők nem foglalkoznak ilyen kis halakkal hidd el. Az a NAV-os eset viszont elég érdekes, bár azok elég fogyatékosok ezért bármit kinézek belőlük, még ilyen logikátlan és teljesen nonszensz lépéseket is.

    VálaszTörlés
  23. Sziasztok!

    Én is sokat olvasgattam ezt az oldalt és elgondolkodtatott pirula hosszútávú inaktivitása. Így visszatértével, a cikkek viszont valóban igénytelenebbek lettek, ami újabban elgondolkodtató.
    A másik, hogy ez az NSA botrány is kicsit furcsa. Sok mindent olvasni és már az embernek az az érzése, ha leüt egy gombot a billentyűzeten, azt már valaki látja. De azért ez közel sem így van! Informatikus szemmel nézve, elég sok kétely merül fel szakmailag ebben a botrányban és leginkább az, hogy ha ennyire biztonságtalan lenne az internet, akkor az a másik oldalról is veszélyt vonna maga után. gondoljunk itt a banki és egyéb vásárlási szolgáltatásokra! Valóban, ha valaki eléggé buta a netezéshez, annak az adatai könnyen hozzáférhetővé válik mások számára is. Gondoljunk itt a vírusok,férgek stb. több százezres nyilvánvaló létére.
    És ha egy kormánytisztviselő bázisnak az informatikai rendszere olyan alapvetően amatőr, hogy egy vezető levelezését is képtelen biztonságban tartani, gondolok itt az alapvető gpg titkosításokra, akkor az másrészről is elgondolkodtató! Szerintem ha egy programozó zseni szintet ér el, az alapvetően nem fog elmenni semmilyen hátsószándékú szervezetnek dolgozni, bármennyit is fizessenek neki. Akkor inkább elmegy a googléhoz és megkapja azt a pénzt ami elég neki bőven. Szerintem nem dolgoznak olyan okos emberek az NSA-nál mint ahogy próbálják elhitetni magukról! Ez az NSA botrány számomra inkább ilyen internetes megfélemlítő kampánynak tűnik.
    És végezetül itt egy kis informatikai szakmai elemzés az egészről, ami logikus egyszerű paraszti ésszel olyan oldaláról ad megvilágítást, amire a hirtelen ránk tört félelemből nem gondolnánk.
    http://androbit.net/articles/302/az_nsa_botrany_ahogyan_en_latom.html
    mindenesetre érdemes az alapvető biztonsági beállításokkal tisztában lenni És használjatok Linux rendszereket, akkor elkerülhetitek a kellemetlen dolgokat. Pl. egy linuxos kis egyszerű tűzfal a "firestarter" már simán tudja blokkolni az illetéktelen gépünkre behatolókat és ki is listázza az ip címeket. Érdekes felfedezést tehetünk pl. hogy egy gépre kb. 5 percenként történik betörési kísérlet.
    Legyetek körültekintőek minden információval kapcsolatban, mert nagy a félrevezetés és megfélemlítés!

    Üdv.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Informatikusként is azt tudom mondani, hogy az NSA-nak minden eszköz adott a totális információ szerzéshez és megfigyeléshez. Valójában hülyék lennének ha nem élnének a lehetőséggel. Nem kellenek "programozó zsenik" csak néhány milliárd dollár és a "nemzetbiztonság lecsukhatlak x évre bármit megúszok" jelvény.
      A Microsofttal már rég megegyeztek, hiszen Bill Gates is benne van az elitben, és egyszerűen telepítettek egy backdoort minden Windowst használó gépre. Alapból ott van a Windows rendszerében, mint ahogyan sok más rendszerben is beleértve a Linuxokat (kivéve a nyitott forráskóddal rendelkező egyedi disztribúciókat). Tekintve hogy az emberek legalább 95%-a Windowst használ így elég sok mindenkit tudnak megfigyelni, persze ez csak egy példa volt, a Google és a Facebook is a markukban van, több száz millió felhasználó tevékenységéről kaphatnak reportokat és potenciálisan bárkit megfigyelhetnek. Nyilvánvalóan se idejük se kapacitásuk mindenkit real time figyelni, de bizonyos kulcsszavakra rákereshetnek és aki sokszor írja be a googlebe hogy illuminati az valószínűleg gyanús lesz...

      Törlés
  24. Valóban elég elgondolkodtató...tényleg ott a 9 óra időeltérés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az mindig is ott volt. Nem állítottam be magyarra az időzónát.

      Törlés
  25. Pirula! Mutass egy kis tiszteletet olvasoid irant es szolalj meg vegre. Magyarazd mar el, hogy mi tortenik itt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te pedig mutass egy kis tiszteletet kérlek, és ne köss bele minden olvasómba. Köszönöm.

      Törlés
  26. És mi lenne, ha mi mutatnánk némi tiszteletet azzal, hogy barátságos hangnemben írkálunk ide számonkérő helyett, és ha nem tetszik az oldal, akkor nem látogatjuk. Vagy ha nem értünk egyet, akkor kulturáltan elmondjuk, hogy miért nem. Hogy eszmecsere legyen, ne pedig egymás lehülyézése.

    Itt egy vagy több ember nagyon sok energiát fektet abba, hogy nekünk cikkeket és filmeket készítsen, köszönjük meg, vagy foglalkozzunk mással.

    Eleve egymással is nagyobb tisztelettel kéne lenni. Össze kéne tartanunk inkább ahhoz, hogy nehezebb legyen minket legyőzni. Egymás létezésének és véleményének tiszteletben tartása az első lépés ahhoz, hogy ne egy birkahorda legyünk, akiket úgy irányítanak, ahogyan akarnak.

    És igen, lehet itt bármi. Lehet, hogy már rég nem az eredeti Pirula srácok (?) csinálják az oldalt, okos dolog kételkedni, ők maguk is erre bíztatnak a kezdetektől.
    És az is lehet, hogy ők csinálják és bizonyos kommentelők azért írnak mocskolódva, hogy elvegyék a kedvüket attól, hogy folytassák a munkát.

    Annyi biztos hogy mindkét sztori ijesztő. Figyeljünk és inkább azon gondolkodjunk, hogyan kerülhetünk ki ebből a láthatóan elég komoly kelepcéből.

    Szerintem. :)

    VálaszTörlés
  27. EZ IS EGY VÉLEMÉNY, DE SAJNOS NINCS IGAZAD.

    SZERINTEM :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan miben nincs igazam? Hogy lehetnénk kulturáltabbak? Hogy nem kéne sértegető hangnemben írkálni annak, aki erőfeszítéseket tesz? Hogy az összefogás segítene az emberiség elleni támadásban? Vagy hogy a sztori ijesztő? Vagy hogy állhat a dolgok hátterében bármi? :))

      Törlés
    2. Akkor légy olyan kedves és idézd azt a sértegetést. Ha meg van, akkor folytasd a kulturálatlan hozzászólással.

      Törlés
    3. Ha úgy érzed, hogy én kulturálatlanul kommenteltem, akkor olyannyira mást gondolunk a dolgokról, hogy értelmetlen bármit idéznem, nem fogunk közös pontokat találni.



      Törlés
    4. Máskor kerüld a szubjektív megközelítést és akkor nem kerülsz többé ilyen helyzetben.

      "Szerintem :)"

      redneck


      Ui. Ha nem akarsz egy irányított birka maradni, akkor először fel kell ismernek azt a tényt, hogy birkahordából is több létezik. Szóval légy óvatos, mert az ördög nem alszik.





      Törlés
    5. Tehát ha jól értem, az én véleményem egy tarthatatlan szubjektív megközelítés, míg az a kijelentés például, hogy "sajnos nincs igazad" nem az. Mintha kicsit egyoldalúan néznéd a világot.... :)

      Valójában az történt, hogy én írtam egy véleményt, mire te közölted, hogy nincs igazam. Megkérdeztem, mire gondolsz az 5 dolog közül amit leírtam, mert azonosíthatatlan volt a véleményed. Amire te kulturálatlannak neveztél, ami szerintem sértés, de nem támadtam vissza. Viszont indokolatlannak éreztem, ezért levontam azt a következtetést, hogy nem egyezik a véleményünk.

      Ekkor te utasítottál, hogy mit ne tegyek majd legközelebb, ami különösen szubjektív, ráadásul szerintem nem nagyon van jogod itt bárkit erre-arra utasítgatni, és még ok sem volt rá, mivel nem panaszkodtam a helyzetre.
      Majd irányított birkának neveztél, ami egy újabb és jóval nagyobb sértés, és elég elhamarkodott is.

      Nekem nem fontos, hogy egyetértsünk és az sem, hogy enyém legyen az utolsó szó. De a sértéseket sem kell szó nélkül eltűrnöm - gondolom.

      Én itt befejeztem, mert nem szeretném a pirula oldalt személyes vitákkal terhelni.

      Kellemes hetet, kedves Redneck!

      Törlés
    6. Kedves Névtelen, erre azt tudom mondani, hogy megint csak egy a légből kapott dologgal vádaskodsz, idézem "Erre te utasítottál, hogy...."
      Most már látom bibit. A szövegértelmezéssel van itt baj. A kutya sem utasított se téged se mást semmire, max lebirkáztalak. Ugyan ezt csináltad a múltkor is. Azzal rágalmaztad a kommentelőket, hogy sértegető hangnemben, kulturálatlanul, kevés tisztelettel szolnak hozzá. Amikor megkértelek, hogy idézzél ezek közül néhányat, hadd lássam mi az, ami nálad sértegetésnek ill. kulturálatlannak számít, azt a választ adtad, hogy én vagyok az, aki úgy érzem. hogy te kulturálatlanul kommentelsz.
      Azzal a hozzászólásoddal csak azt bizonyítottad, hogy igazából nem tudsz olyan hozzászólásokat idézni, ahol bárki is sértegeti a szerkesztőt esetleg kulturálatlanul fogalmazz iránta. Erre mondtam azt, hogy láti láti, így jár az, aki egy abszolút szubjektív kérdésben, vádakat állít fel másokkal szemben. Hogy segítsek meg is érteni a fentieket, mert látom, hogy nem vagy egy egyszerű eset, szádba rágom még egyszer. Az ami neked sértőnek, kulturálatlannak hangzik, az sok más embernek egyáltalán nem az. Tudod, ezt hívják szubjektív véleménynem.
      Az "Akkor légy olyan kedves és idézd azt a sértegetést. Ha meg van, akkor folytasd a kulturálatlan hozzászólással." kommentem második mondatában, nem téged neveztelek kulturálatlannak, hanem arra próbáltalak ösztönözni, hogy légy olyan kedves és idézd azokat a sértegetéseket illetve azokat a kulturálatlan (vagy legalább egyet-egyet közülük) hozzászólást. Most már kitisztult a kép? Bakker, esküszöm kb. 2 éve jártam ott abban az oviban, ahova a kisfiam járt, de még ott sem kellett kétszer, kétféle képen elismételni bármit is, hogy megértsék a gyerekek.
      Tehát, egyszer és mindenkorra.
      SZUBJEKTÍV= saját megítélésű.
      OBJEKTÍV= tényszerű, bizonyítható, tárgyilagos.





      Törlés
  28. Pirula, ha tényleg te lennél az, akkor legyél már olyan kedves hogy a fórumon bepötyögöd a felhasználónevedet, jelszavadat, és írsz valami szépet oda, hogy visszajöttél vagy valami. Csak hogy megnyugodjon a nép :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megtenném, de kitiltottak.
      Azért ezen én is meglepődtem...

      Törlés
    2. Rendben Pirula, akkor csak veled fogok, ha a helyzet úgy kívánja.
      Itt is van az első.
      "Megtenném, de kitiltottak.
      Azért ezen én is meglepődtem..."

      Ne haragudj, de te szerintem súlyos amnéziában szenvedsz. Vajon miért tiltottak ki, na vajon miért Pirula?

      Törlés
    3. Tényleg ki tiltották vagy is Kawasaki, mivel nem volt meg győző az indoka y, hogy mért nem írt hosszú ideig.

      Törlés
    4. Ilyen megközelítésben és itt ebben a helyzetben, abszolút jogosnak ítélem meg azt, hogy kitiltották onnan. Szóval én sem értem, hogy mit nem ért és min csodálkozik ezen a blogger.

      Törlés
  29. Ezek után szerintem egyértelmű, hogy Pirula nincs többé és valaki más erőlteti ezt a blogot.

    VálaszTörlés
  30. Ezt a cikket biztos nem Pirula írta, aki rendszeresen olvasta az "eltűnésig" a blogot, az írásait, annak egyből szembetűnik a Másság! Teljesen más a stílusa, bárki is írta ezt a cikket, sokat kellene még olvasgatnia blog cikkeit, hogy valamennyire legalább hasonló stílusban tudjon ez az illető fogalmazni! Ezt a blogot is sikerült a "moszadnak" átvennie, mint annyi más weboldalt, ahol tényleges, valóságos tartalomból tudott eddig az ember fia tájékozódni. Szinte már lassan nincs is olyan oldal, ahol ne a "hatalom" bérencei nyomatnák a dezinfóikat, agymosó baromságaikat! Sajnálom azon "ébredezőket" akik most határozták el magukat, hogy ideje lenne kitörni ebből a Mátrixból és szembe szeretnének nézni a Valósággal, belesni, megérteni mi is zajlik valójában a függöny mögött, mert erre már nem igazán kerülhet sor. A hatalom legnagyobb ellensége a Tudás, az Igazság... ezen vannak folyamatosan, hogy letörjenek, elpusztítsanak minden olyan kezdeményezést, weboldalt, csoportot, fórumot, ahol a valóság megszellőztetésének a legkisebb szikrája is fent áll. Eddig a Média volt a legnagyobb fegyverük az emberek programozására, agymosására, de szépen lassan átszoktak elég nagy többségük az internetre. Ezt a hatalom is felismerte, ezért minden eszközt megragad, mindent bevet, hogy lényegében átvegyék az internet feletti irányítást és folytatódhasson tovább, de most már a weben is az elmeprogramozás. Mint minden más felett is ők "uralkodnak" az ő irányításuk alatt áll, miért pont az Internet lenne ez alól a kivétel! Aki eddig nem szívta magába a tudást, nem kutakodott, tájékozódott, tanult... annak bizony nagyon keservesen fog ez menni a közeljövőben. Erről gondoskodnak, pont mint jelen esetben a PirosPirula blogján (is)...

    VálaszTörlés
  31. A blogomon is jelen van,az ídő eltolodás,és ez a californiai ip cim.
    Google,inc-california.
    ip:173.194.70.191

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A blogger a google szolgáltatása, ezért abszolút nem meglepő, ha onnan jön az oldal. Az időeltolódást pedig az okozza, hogy nem állítottam át magyarra az időzónát.

      Törlés
  32. Üdvözöm Pirula!

    Már nem lepődöm meg a hozzászólásokon. A trollkodás, és az egész oldal összefosása egyfajta masszává, és bizonytalanná teszi azokat, akik némi információt szeretnének megtudni. Én megköszönöm a munkádat, és megköszönöm azt, hogy a durva támadások ellenére még mindig üzemel az oldal. A folyamatos zavarás része annak a folyamatnak, amit már jó ideje eltervez-TEK. Háború van, és folyamatosan erősödik, durvul. Az oszd meg és uralkodj elv alapját gyakorlóknak fogalmuk sincs arról, hogy valójában kinek kiknek is az érdekeit szolgálják. Munkájuk gyümölcsét akkor élvezik majd igazán, amikor a felsőbb hatalom teljes erővel odavágva az arcukra az ürüléknek nevezett masszát, ami által az összes nyílást befedve végképp reménytelen esetté válnak a társadalom, és a családjuk körében.
    Azokhoz is szeretnék még szólni, akik nem hatalmi érdekből, de tudatlanságuk következtében folyamatosan már egy jó ideje osszák az észt. Halovány fingotok sincs arról milyen folyamatok működnek a felszín alatt. Remélem majd akkor is mosolyogva poénkodtok, amikor már fizikailag is megy a csete-paté!
    Akinek meg mindez egyáltalán nem tetszik, gy.f. szavaival: El lehet menni a p.csába!
    Tisztelettel: Egy olvasód.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm az értelmes hozzászólást. Tudom, hogy vannak több százan (ha nem több ezren), akik nem fröcsögnek itt csak csendben olvasnak. Olvasnak és mindennek utánajárnak. Olvasnak és ébrednek és képzik magukat...
      Ez blog tulajdonképpen nekik készül.

      Törlés
    2. Pirula ígértél egy folytatást januárra, amit már úgy sem tudsz betartani. Szerintem a kétkedőket azzal tudnád meggyőzni, ha közölnéd a FOX-os cikk második részét és valami minőségit tennél le az asztalra. Az én privát véleményem amúgy hogy időnként tényleg nagyon sikerül elszállnod és ezzel valóban elbizonytalanítod az emberek egy részét. Inkább csak olyanokat kellene leközölnöd ahol bizonyítani is tudsz és nagyobb lenne a hiteled mindenki előtt.

      Törlés
    3. Készül...
      A csúszásért pedig elnézést kérek.

      Törlés
    4. Értem már "Pirula". Azok a te olvasóid, akik sosem mernek semmit sem megkérdőjelezni és mindent rendben találnak :)
      De ha már itt tartunk, hadd fröcsögjek el neked egy-két egyszerű kérdést. Ki az ellenség és hogyan tudjuk legyőzni őket?

      Törlés
  33. Sürgősen kellene egy komoly elemzés a mostani Vodafonos reklámokról:fenyő Iván katona ruhában fut és bukfencezik piros füstben,leül egy "X" alakú székre és iszik egy pohárból,másik 5en vannak 4 lány és egy srác valami celeb,3adik színhely,egy sportoló piros köntösben van a fején köntös kapucni,azt hiszem ez 2 reklámban is van csak másként,egyikben a mellette lévő piros 3szög sugárban van az ember mintha az antichrist lenne, a másikban balról kinn a pirosból...és még vannak jelképek csak nem tudtam megfigyelni annyira gyorsan futnak a képek...:((((
    Pirula ha te vagy az és nem valami moszad illuminatis ügynök vagy mi a túró,akkor miért nem csinálsz ezekről leleplező videót a régi stílusodban szóhasználatodban???:((Már annyira várnám...:(((Nagyon remélem még élsz még...már 5 éve itt vagyok a kezdetektől,nincs jogod ezt tenni...:(((lassan már a sírás keringet de komolyan..:((((nagyon megviselt az eltűnésed...:(((hiányzol nagyon nekem..:(((Kérlek gyere vissza és írjál...csinálj újabb vodafonos reklám elemzéseket..:((((

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mélyen egyetértek.

      Törlés
    2. Köszönöm,hogy egyetértesz velem.

      Törlés
    3. Köszönöm Béla a kedves szavakat. Lesznek majd még cikkek, de sajnos nem tudok már heti szinten megnyilvánulni. Sok-sok más tennivaló is van ugyanis, hogy visszavehessük ezt a világot a villásnyelvűektől.

      Törlés
  34. http://pirospirulafeltorve.blogspot.hu/2014/01/ip-ek-192.html?showComment=1390350895450#c6990038023239363267

    Mi a véleményetek?

    VálaszTörlés
  35. Kedves Piros P szerkeszto i
    Erdekessek a cikkek /mar annak aki uj olvaso es csak magyarul olvas/
    Ami engem zavar az a hatter.Miert nem lehet feher alapon fekete betukkel irni? Szamtalan web olal van angolul majdnem mind ugy van ahogy emlitettem volt.Miert nem lehet ugy kozreadni a cikkeket?Emlekszem, magyar nyelven az Interpresz Magazin volt az elso aki olyan buzi modon tehat fekete lapra rozsaszin betukkel irta a cikkeit.En Jomagam jartas vagyok a SYMBOLIKABAN Nos en is mindenfen meglatom azt amit az atlag nem lat.Olyan ez mint a cirkuszban regen.Mindenki bamult de csak kevesek lattak mi is tortenik az orruk elott.Ketsegtelen nagy valtozasok kozepedte vagyunk.De mindig ott van a mihez kepest.Nekunk oreg rokaknak akik az 50 es evek
    elott es utanna par evvel jottunk a vilagra sok minden furcsa.De nem az annak aki1993 ban szuletett.Az ketsegtelen a jovo emberei egy erosen keveredett agyoblitett csurhe lesz java reszben.De ez oket nem fogja zavarni.Nekik az lesz termeszetes.Azok nem foglalkoznak rejtett dolgokkal.A kaja a hamburger es annak a symbolikus jelolese valami etkezde elott.Azok ha meglatnak a jo Tyuk huslevest vagy Bablevest azt mondanak yuk! Mert addigra a pfujj is ki megy a divatbol meg a magyar nyelvbol.Most ott tartunk a Magyarok miutan elveszitetek a Vallasukat aztan a Hazajukat most a Nyelvuket veszitik el gyors iramban.Mi ebben a furcsa? Tisztelettel

    VálaszTörlés
  36. Gondolkozzatok már az Isten szerelmére egy kicsit... ehhez nem kell lángelmének sem lenni, hogy rágyertek, mi történt az oldallal! Olvassátok végig a cikket és gyere rá, miért, milyen szándékkal íródott... mi a MONDANIVALÓJA! Ha ez megvan, akkor számodra is teljesen egyértelmű lesz, hogy ezekhez a cikkekhez, már az égadta világon nincsen semmi köze pirulának! Elemezd a cikket, pont mint Pirula tenné és akkor meg lesz a válasz...

    VálaszTörlés
  37. Game Over gyerekek! Lehet hazamenni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne hidd a moszad nem adja fel...

      Törlés
    2. Izrael népe - Felsőbbrendű zsidóság

      https://www.youtube.com/watch?v=92QDSsAEbn0

      Törlés
  38. naponta varjuk az erdekes uj cikkeket .Annyi sok minden tortenik a vilagban.Az nem letezhet nincs mirol irni nincs mit kozreadni Jan 10 ota
    Vagy Csak nezzem az unalmas kepeket az avas falon a bal oldalon?
    Mikor csorren mar meg a nagyfater telefonja a Favorit TV mellett ?
    Tessek bevenni a pirulat azutan nyomni a "rizsat" ami csupa rejtely csupa talany Tisztelettel egy olvaso jatekos

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sok mindenről lehetne írni, nem vitás! Szinte minden nap történik valami. De mások is írhatnak ám, nem kell mindig énrám várni...
      Ha valaki jót ír, mehet is fel a fórumra. Segítsetek információval megtölteni!

      Törlés
  39. Kedves Piros Pirula Project,

    Koszonjuk,hogy vegulis honapvegere kozreadta magat. /volt valaki remenytelen aki mar hazakuldott volna bennunket /
    Jomagam,gondoltam volt tudakozodom az Idok Jeleinel tenyleg bezart a bazar ? Hatha ott valaki tud a PPP rol.Nos azoknak akik nem tudnak angolul le lehetne forditani nehany web oldalrol amit itt most leirok hatha valaki nem ismeri
    veterans today
    northen truth seeker
    prison planet
    what does it mean
    examiner.com
    open minds
    counter punch
    the new yorker
    rense
    Kerem a lasztit nem vissza passzolni.Hogy miert nem en forditom le az erdekes cikkeket. En mar oregebb roka vagyok.No esha beveszem a borom olvasni meg jol tudok de key boardon melle nyulkalok rossz helyen tapperalom Tisztelettel egy regi jatekos

    VálaszTörlés
  40. Elég csak a Fórum Topicra pillantani, na mindenki jobb ha pakol és hazamegy szépen. Ennek itt már vége. Szép volt, jó volt, ennyi volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezzel én nem értek egyet. Még nem teljesen tiszta a kép. Valami tényleg nem stimmel, de ne siessük el a dolgot. Nekem ez a néhány jelentéktelen Pirula válsz nem győzött meg. Ha valaki tényleg őszintén beszél azt lehet érzékelni, ez még nem az volt. A fontos kérdésekre még nem kaptunk választ. Én beszéltetni szeretném, minél többet, de az illető nem partner ebben, mondjuk régen sem szeretett nagyon társalogni velem, folyton robotnak nézet, pedig újra meg újra bebizonyítottam neki, hogy nem vagyok az :) Jól van, jól van, ez nem teljesen igaz, mert olyan is volt, hogy válaszolt, sőt még email-ben is beszéltünk egy alkalommal teljesen normális hangnemben.
      Apropó Pirula, egyébként mit gondolsz a Vilagheyzete blog szerkesztőjéről? És mi a véleményed Yahsuah-rol?
      Ha ugyan azt válaszolod mint amit abban az emailben válaszoltál nekem, akkor te vagy Pirula, ha nem akkor...........sorry dude, lezárul a kör.
      Valamiért az az érzésem, hogy mégis te vagy Pirula, vagy mégsem? hehehehe :)
      Szerintem semmi akadálya egy gyors és megnyugtató válasznak. Tehát rajta győzzél meg még ma este, hogy valóban te vagy a régi Pirula.
      Ugye tisztában vagy azzal, hogy ez esetben az idő ellened dolgozik ?

      Törlés
    2. Maradjunk abban, hogy senki nem tudja mi az igazság biztosan, mert valószínűleg közülünk senki nem tudja azt, hogy ki vagy kik állnak a Piros Pirula Project mögött személyesen, tehát biztosan nem lehet eldönteni, hogy a cikk írója ugyanaz-e vagy sem. Bizonyos dolgokban egyet értek az írásokkal, bizonyos dolgokban meg nem, de mindenesetre én továbbra is várom az újabb cikkeket.
      7:42-es kérlek, hogy a magad nevében nyilatkozz és ha az oldalt már nem akarod látogatni, hát ne tedd, de ne manipuláld a többi embert. Ha meg viszont tudatos bomlasztó vagy akkor csak gratulálni tudok, mert remekül csinálod. Remélem a legtöbbünknek még nem megy el a kedve az oldaltól.
      Amíg továbbra is ilyen jó cikkek jelennek meg, addig én biztosan olvasni fogom a blogot és reménykedem, hogy a feltételezés miszerint az oldal fel lett törve nem igaz (Elvégre már cáfolat is érkezett Pirula nevében).

      Törlés
    3. Oops! Úgy néz ki ez a válasz már nem fog tudni összejönni. SAKK!

      Törlés
  41. 10:15!
    Régóta látogatója, olvasója, tisztelője vagyok az oldalnak.Nem akarok sem bomlasztani, sem manipulálni. Az oldal fórum topicjára azért hivatkoztam, mert eleve új PP főnököt keresnek. Ez senkinek sem esik le? Most a régi, megunta vagy mi van? Nem én vagyok az oldal ellensége, de nem gondolja itt senki hogy a neten mindent de mindent cenzúráznak, még azt is ha veszel valamit webshopon. A PPP -el ugyanez a helyzet. Tehát nem vagyok ellenség, csak próbálom reálisan látni ezt az oldalt. Üdv: 7:42

    VálaszTörlés
  42. Fórum Topicon, vagyis a Pirula Publicon PPP keresi méltó utódját.
    Tehát? Gondolkodunk, tehát vagyunk. Vagy meddig? Ez az egész nekem az eddigiekre visszagondolva úgy fest mint egy szemetes gyűjtőláda.Nem sértegetek senkit, csak próbálom illusztrálni. Feldobtak egy csomó tuti fájó igazságot, a csali bedobva, aki rákapott, gyűjtőbe kerül, aki közönnyel vette, hagyták magának. Úgy sem veszi be, mert már eléggé el van kábítva. Aki rákapott, és tud még gondolkodni, azt fantáziám szerint valahol, nem tudom gyűjtik vagy tárolják, IP cím, ilyesmi. Így is fel lehet fogni. Gondolkodjatok ezen, nem baj, ha pofont kapok, de mertem gondolkodni. Üdv: 7:42

    VálaszTörlés
  43. V=5, VI=6, VIC= 600. Janukovivics + Orbán + Ponta. Mindhárom Viktor. Már csak a valószínűség, hogy viktorokkal narancsozódunk. PPP= esetleg egyenlő VVV. Ki érti ezt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hogy Pirula mennyire megmondta a tutit, arra itt van ez: http://idokjelei.hu/2014/01/katy-perry-okkult-ceremoniaja-az-idei-grammy-dijatado-galan/
      Ettől hemzseg az egész youtube, már csak a nagyon elefántcsonttoronyban élők nem látják ezt.

      Törlés
  44. Kedves PP ! Koszonjuk a kisse arogans beszolast. Halleluja! Ez mar a fenysotetseg? "Masok is irhatnak am.Nem kell mindig enram varni " Ha en szerkeszettem volna a PPP t en tisztelettel szolnek az olvasoimhoz.Amit maga csinal P az olyan minha a levelesladamban a megszokott kedvenc magazinom helyett amit evek ota olvasok,talalnek egy ures fuzetet a maga beszolasaval. Tudja vagy nemtudja van eleg olvasni valo a net en . Tomi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tessen már szíves lenni elolvasni a hozzászólásokat, kedves Tamás. Ön szerint én vagyok az arrogáns?

      Törlés
    2. Nem arrogáns, hanem nem az, akinek kiadja magát. Legyen szíves ne játszadozni ezekkel a dolgokkal kedves uram, mert ennek fele sem tréfa. Mint már feljebb mondotta valaki, nem áll jól magának.

      Törlés
    3. Jézusom segíts mi folyik itt....mond meg Jézusom nekem,legalább te mond igazat ebben a hazug világban,hogy Pirula kicsoda is valójában és new age-s vagy jezsuita ügynök e mint Alex Jones,David Icke???Vagy az akinek mondja magát csak mi értjük félre őt...??? :(((de ha már ügynök is,már ha az...akkor azt is mond meg Jézusom,hogy most most ő ír nekünk közel egyéves "hosszú pihenője" utána vissza térte után,vagy az illuminati vezette kormány TEK, NAV vagy egyéb titkosszolgálatok embere??? :OO :((( Kérlek szépen Jézusom segíts most nekem,annyira nem tudom mit higgyek és gondoljak erről az oldalról és piruláról...régen annyira nagyra tartottam őt,annyira sok igazságot kimondott az írásaival és videóival..Üzenet...Bill és Ted zseniális kalandja...ecetera...most pedig Pirula,TEK és NAV zseniális kalandja....ez újabban megérne egy újabb videót...de komolyan ....Jézusom segíts nekem ezt az egész ominózus esetet megértenem,mert most nagyon nem értem.... MI FOLYIK ITT!!!!!!!!!!!!!! :(((((((((((((((((((((((((((((((((:OOOOOOOOOOOOOOO GGGGGGRRRRRRRRRRRRRRR........................

      Törlés
    4. Ha kérhetnélek Béla Lukovsky vegyél be egy Valeriana Relaxot, vagy igyál meg két nyugtatós teát, de azt mielőbb. Annyi csacsiságot össze tudsz hordani, hogy már Csaba Barátot is lehagytad. Pedig azt az embert nem egyszerű túlszárnyalni :)
      Az helyzet, hogy az agyadra ment ez a sok puzzle darab és besokaltál. Már azt sem tudod fiú vagy e, vagy lány. Hogy őszinte legyek, nálam már a szánalom határát is túllépted. Jézust meg ne is fáraszd a hülyeségeiddel, főleg az ilyen "Izrael népe - Felsőbbrendű zsidóság" gyűlöletkeltő propagandák terjesztése után. Úgy látom, te őt is félreértetted. Nyugodjál meg tehát, szállj egy kicsit magadba és embereld meg magad, ha már egyszer kereszténynek tartód magad.



      Törlés
  45. Ő nem a PPP...Nem nem észre venni?

    VálaszTörlés
  46. Nézzétek meg, mert nektek készült, angolul nem értő magyaroknak. http://www.youtube.com/watch?v=GGkSu3CEqt0

    VálaszTörlés
  47. http://www.youtube.com/watch?v=bd0UKDh7Ups&feature=share

    VálaszTörlés
  48. Sochi Olympics . Combined Disasters Card, Illuminati Freemason Symbolism

    VálaszTörlés
  49. Pirula szeretném, ha leírnád erről a beszélgetésről a véleményed.
    Kicsit hosszú, de annál érdekesebb.

    http://rejtelyekszigete.blogger.hu/2012/06/16/beszelgetes-rejtettkezzel

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy valaki más is ismeri! Nekem ez a beszélgetés nagyon sokat adott, szinte bekerült általa az utolsó kis mozaik darabka is.

      Én is nagyon örülnék, ha Pirula véleményezné, ha még mindig ő van az oldal mögött. De sajnos nem vagyok ebben biztos.

      S.

      Törlés
  50. They are not going to come to you with hooked teeth and suck your blood.Fear is they food,theycan actually take fear and manifest it into a tangible thing. The key is the vibrational current,they can maifest anything from anything. MDCXLVI

    VálaszTörlés
  51. Piros Pirula!
    Miért nem válaszoltál redneck sakk-matt kérdésre. Ezzel most tisztázhattad volna magad. Kár.
    Finito la comedia!

    VálaszTörlés
  52. Igen miért nem válaszoltál Pirula redneck kompromittáló kérdésére???Halljuk :OOOOOVagy nem is az a pirula lennél és valami kormány TEK-es,NAVos ügynök irogat helyetted??? :(((((((((( :OOOOOOOOO

    VálaszTörlés
  53. Üdv PPP!

    Lenne egy kérdésemm és légyszi válaszolj!(Ha te vagy)

    Már másodszor jelenik meg,a blogom,de most itt:
    Elrendezés-Blog beállitások-Bejegyzés szöveg törzse,ez az üzenet:

    "Lorem ipsum vim ut utroque mandamus intellegebat, ut eam omittam ancillae sadipscing, per et eius soluta veritus."

    Az üzenet a google fordítóval:

    Rájöttünk, hogy a hatalom, hogy a parancs mindkét engedte szolgálója sadipscing által független fél.

    A másik,régebbi: "Mindkét fél a maga urát szolgálja"

    Mit tudnál róla mondani?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lorem ipsum :-) :-) :-)

      A lorem ipsum (röviden: lipsum) egy latint utánzó összefüggő szöveg, amelyet a nyomdászatban és az informatikában a betűtípusok, a tipográfia és az elrendezés bemutatására használnak. (...) A szabványos lipsum szövegnek sok változata létezik, néhányuk csak nagyon kevéssé hasonlít az eredetihez.
      http://hu.wikipedia.org/wiki/Lorem_ipsum

      Törlés
  54. Kedves Lorem ipsum :-) :-) :-)
    Oké.
    Köszi erre nem gondoltam,meg néztem én is a wikipedián.
    A google fordító is,latinak ismerte fel.
    Az egész mondatra keresve,sokféle magyarázat van.
    De az igazság az hogy ép féltem,és okkal.Hasonló módon volt a:"Mindkét fél a maga urát szolgálja",dolog is.
    Amiről tudóm hogy nem véletlen,mert csak "én tudhatóm" mit gondolók,vagy teszek. Szóval a halandzsa ellenére is van,oka és értelme.Mint a folyton felbukkanó számoknak....Szóval hiába googléztam jobban,és mulasztómat és pótoltam a dolgot. Csak :

    A lorem ipsum (röviden: lipsum) egy latint utánzó összefüggő szöveg, amelyet a nyomdászatban és az informatikában a betűtípusok.... --De akkor "más" volt az amit éreztem,volt okom félni. Épp rá jöttem valamire is.

    Akkor az én tudatóm ezt látta:
    Rájöttünk hogy a mindkét hatalóm,parancsa miatt,mindkét fél szolgálója,fél egymástól
    Szóval..Huh
    Tényleg ez volt a helyzet...
    A nagyon egyezős véletlenben,meg soha nem hittem.
    Példának jó a végső állomás 1-2-3
    Na nem szaporítóm,mert így is van,értelme,de még sincs,de közben meg van. Még hozzá tenném,én azért is kérdeztem,hátha túrnak a blogokon,miközben azt gondoljuk hogy nem,így értettem az "üzenetet".
    Legközelebb,jobban kutatók.
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  55. Kowalski szerintem sokkal többet tud Piruláról mint mi, őt kéne megkérdezni róla :)

    VálaszTörlés
  56. Üdv mindenkinek!
    Az offért előre is bocsi , de most ez is aktuális.
    Ami a kérdésem lenne, hogy szerintetek fog történni "valami" Szocsiban? A frutyubon elég sok érdekes videó van, ami az egyik illuminati cardon lévő képet vélik összehozni az egyik épülettel, vagyis az látszik eldőlni a háttérben...
    egy link a sok közül:http://www.youtube.com/watch?v=08_8cfysk-Y
    (Egyébként ezt a tornyot sokan összekeverték a BigBennel.)
    Mindenesetre megdöbbentő lenne, ha lenne egy kis csimbumm-cirkusz....

    VálaszTörlés
  57. Vajon miért kell ezért neki "külön meghívót írni"? Miért nem érezte eddig kötelességének, hogy elmondja mit tud erről az egészről? És ki ez a Kowalski?
    Ez máris 3 kérdés :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látszik, hogy nem olvastál fórumot. Kowalski az egyik adminja a pirulabublicnak. Ő is a vezéregyéniségek közé sorolható be szerintem.
      Intelligenciája felér Piruláéval. Sőt...

      Törlés
  58. Nagyszerű, megvan az egyik válaszunk. Újabb kérdés. Kapcsolatban állt Pirula vezérrel ez a másik Kowalski nickkes vezér?

    VálaszTörlés
  59. Nem PPP ír.
    Túlságosan ragaszkodtok, a nem akaróm hinni dologhoz.
    Be kell látni ezt:
    "Szolgálunk és Lehallgatunk" ( avagy a valódi Hekksön!)

    Figy haver!
    Nem győzhettek,hiába erőlködtök.
    Ismerem a bibliát és ki lesz fújva az orrotok.
    Mind össze 3,5 évig rázhatjátok magatokat,azt leves....
    Van egy gyehenna nevű tavacska......Meg tűznek tava...Ott jókat lehet majd fürdeni.....Ott lesz a ti Istenetek is: Sátán
    Szeva Ügynök!

    VálaszTörlés
  60. És valóban, kedves Kowalszki mit tudsz Piruláról és a történtekről? Megtisztelnél minket, ha nyilatkoznál ill. elmondanád a saját véleményedet.

    VálaszTörlés
  61. Mi Urunk Satan !

    Mindenhato ura e foldnek melyen elnunk kell
    Legyen a te neved magasztos

    Te aki a penz altal tartod mancsodban e fold lakoit
    Add meg nekunk mindennapi penz szuksegletunket

    Esedezunk,adj eleg penzt
    Hogy jusson italra , cigarettara es szerencsejatekokra

    Te aki a TV kepernyojen naponta uzensz nekunk adj jo vetelt keszulekeinkhez
    Hogy lathassuk munkad gyumolcset a rombolast eroszakos halalt es katasztrofakat

    Kerunk kuldj uzenetet gyermekeink szamara,hogy rosszabbak lehessenek nalunk
    Mi urunk Satan a mi oromunk a te boldogsagod

    Ezert iszunk mertektelenul es szorjuk el barhogy szerzett penzunket szerencsejatekokra
    Mi urunk Satan szeretnenk teged boldognak latni

    Ezert keruljuk a jot a szepet normalist es az egyenes utat ami jora vezet es nem hozzad Satan
    Bocsajts meg vetkeinket ha kedvenceid a rovarokat haborgatjuk

    Altalad kuldott vezetoinket tartsd meg joegeszsegben
    Hogy mirank sokaig ezer szenvedest hozzanak evvel is teged szolgalva

    Mert tied a Fold tied a hatalom es te lancolod le lelkeinket
    Legyen meg a te akaratod ELJEN A PENZ URALMA !

    Nema

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. NE VÁLTSUNK TÉMÁT!
      Kérem önöket ignorálják ezt a amatőr szintű "diverziót". Előre is köszönöm.

      Törlés
    2. Helyes!

      Márk 12 :5

      Majd ismét másikat küldött, de azt is megölték, azután még másokat is. Ezek közül némelyeket megvertek, a többieket pedig megölték.

      Törlés
  62. PPP többnyire többes számban írt, ha végig olvassátok a hozzászólásait tavaly, tavalyelőtt és azelőtt.
    Ebből feltételezhető hogy többen írtak/szerkesztettek PPP név alatt...nekem a stílusa alapján is párszor ez jött le.
    Tavaly tavasszal ez volt az egyik egyes számú hozzászólása:
    "http://pirospirula.blogspot.hu/2013/04/andreas-kalcker-betiltott-egeszseg.html?utm_source=BP_recent

    Piros Pirula Projekt2013. április 4. 10:15

    Minden publikus, ez semmi különös, csak egy ásvány. Nincs levédve semmi. Ha tudod, te is előállíthatod, csak elég
    körülményes (de a könyvben benne van róla minden). Nekem egyszerűbb megvenni, nekem ez nem pénz a gyógyulásért.
    Emberek ennek ötszörösét hagyják a patikában havonta!"

    Szerintem az egyik PPP beteg volt és talán már nincs az élők között, ezért nem ő ír.

    VálaszTörlés
  63. Irta volna.....HOGY MI VAN
    Nem lenne ez a csend
    Meg a többi
    Túl titkolózni? Ne ne!
    Erre:
    Szerintem az egyik PPP beteg volt és talán már nincs az élők között, ezért nem ő ír.
    Ez lett volna:
    bocs többen vagyunk vagy valami..stb..és izé..meg.....Most én fogok írni meg stb
    De nem ez van.
    Se kép se hang.
    Túlságosan nem hinni a tényeket.Olyan ez amikor mondod milyen a világ,erre értik de már csak azért is tagadják

    VálaszTörlés
  64. Miutan a Vilag Helyzeten es hasonlo Idok Jelein nem sok erdekes olvasni valo van,gondoltam bekukkantok Pirulahoz.Az iden meg nem latogattam ide.Gyakorlatilag nincs mar PPP. Olvasom a beirasokat. Elgondokoztato.Marmint az a szep Magyar Nyelv 'madzsi inglis" lesz.Ha van 'pigin english" az elobbi meg rosszabb.Mert ugyi a papuak nem rendelkeznek egy jol ertheto kifejezo kultur nyelvel mint a Magyar.Kenytelek beleszoni idegen szavakat. Ugye okos beiro ? "az offert elore is bocsi" a masik hasonloan muvelt "ignoraljak ezt az amator szintu diverziot" no es lehetne folytatni.Itt nem elirasokrol beszelek,mert aki gyorsan ir esetleg melle nyul es mas betu jon le vagy kimarad. Valaki emlitette fentebb "Ez mar a "fenysotetseg" ? " Igen az! Maguk nem a celfele futnak hanem a cel fogja elsodorni elsoporni magukat.A cel egyre kozelebb jott.A "boditoszer haboru " mar itt van.Testi,lelki szelemi boditoszer.Kina is itt van.Kivancsi leszek mikor kezdenek megmagyarositott kinai "csinai" szavakat beepiteni a mondokajukba sokan.
    Szerencsemre en jol olvasok beszelek nehany nyelvet.Akkor inkabb olvasok angolul vagy akar oroszul nem pedig "madzsi inlisul" " Az offert bocsi " CSAK IGY TOVABB ! Talan sokak magukra talaltak a Satanhoz szolo fohaszban ? Bele kellett volna szoni a nyelv elveszteset is amator modon........
    Mert ugyi itt csupa "profeszional" ad talalkozot egymasnak.
    Amugy utanna neztem "Pirulanak" Kit rejt ez a PPP.Nem egetveroen bonyolult kitudni barki kiletet.Nem,nem adom kozre.Miert adnam . "az offert elore is bocsi " Maguk sajat magukra boritjak a jol megepitett bastyat aztan sirnak, hogy megserultek.
    Tisztelettel Laszlo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsánat tanár úr, de bátorkodom megjegyezni, hogy nem madzsi inlis, hanem madzsi inglis a helyes.
      A duplagondol szellemében pedig nem mondott semmit. De legalább megtornáztatta vele az un. "lobus temporalis"-jaimat
      Ennek ellenére én azt kívánom, hogy találjon magának egy magához illő tokéletes internetes oldalt. Csak arra vigyázzon úgy ne járjon mint én, amikor új cipelősöket indulok vásárolni. Sosem találok az elvárásaimnak megfelelőt, így a végén kénytelen vagyok beérni azzal amit találok. Ez még mindig jobb szerintem, mint büszkén mezítláb járni...

      Törlés
  65. Bocsánat tanár úr-ra

    Vannak ilyenek.
    Unatkoznak,olvasgatnak.
    Ötletük nincs,írni nem tudnak...
    Blogot indítani,gondolkodni,utána járni és meg írni azt, főleg nem.
    Csak kritizálni.....
    Az ilyet commentelni sem lehet,sőt tilos,mert akkor ő akad ki

    VálaszTörlés
  66. Kezdtem orulni, hogy feleledt a Piros Pirula.
    De nem valami surun jelennek meg uj irasok.
    Ez a "Projekt" akkor most befulladt, vagy mi van?
    Szerintem mindenki annak orulne, ha ugyanolyan eroteljes es porgos lenne mint korabban...

    VálaszTörlés
  67. irhatnál már valamiröl cikket
    estleg az ukrajnai eseményeket meglehetne emliteni, ha már ennyire nincs "érdekes téma".
    épp most nézem élő adásban hogy kijevben a tüntetők énekelve harcolnak a rendőrök ellen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. itt van: http://www.youtube.com/watch?v=Y_LFrMcoEm4#t=1325623

      Törlés
  68. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  69. Gyerünk Srácok kicsit elemezgessünk, gondolkodjunk most helyben.
    Mint a blog egy régi olvasója, természetesen ppp szó nélküli kimaradása már önmagában is gyanús volt, és ezzel korántsem voltam egyedül. Majd az újboli felbukkanása még gyanúsabbá tette a helyzetet és a hozzászólásai jellege, személye, szavai és sok más apróság telyesen eltérőek és most meg is mondom mire gondolok.
    1.
    Ppp a hozzászólásaiban nem nagyon magázott senkit, mint az új ,,ppp''---> ,,Tessen már szíves lenni elolvasni a hozzászólásokat, kedves Tamás. Ön szerint én vagyok az arrogáns?''.
    2. Nem használt ilyen szavakat, szóösszetételeket: ,,De mások is írhatnak ám'' , ,,Tessen már'' , képben lenni, mint már említették stb.
    3. Nem írt smilet, mint az új ,,ppp'': ,,Hát pedig eddig is pont ilyen szedett-vedett volt. :))'' -főleg duplát, lol.
    4. Nem gorombáskodott és kötekedett, nem sértegette az olvasóit, mint az új ,,ppp'': ,,Ne sértődj meg kérlek, de azért neked sem kell a szomszédba menni, hogy tudj baromságokat írni...'', vagy ,,Te pedig mutass egy kis tiszteletet kérlek, és ne köss bele minden olvasómba. Köszönöm.''
    5. Nem írt fájdalmas nagy sületlenségeket: ,,Sajnálom, de nem kaptam írói képzést. Az élet hozta így, hogy blogot "kell" vezetnem...'' vagy ,,Megtenném, de kitiltottak.
    Azért ezen én is meglepődtem...''
    6. Mindig nyíltan és tisztán válaszolt mindenre, rengeteg hosszabb hozzászólása is volt.

    Ezekből szerintem nagyjából kivehető, hogy sem a műveltségi szintjét, sem a tudását nem képes ez az új csaló ,,ppp'' visszaadni, nem beszélve hogy még megfigyelőkészsége sincs, arra sem képes, hogy utánanézzen Ppp nyelvezetének stb.
    Nyugodtan olvassatok vissza, nézzétek meg a hozzászólásait, cikkjeit.
    Számomra egyértelmű és világos, hogy szélhámossal van dolgunk, hogy hivatalos, vagy sem azt nem tudom, de nagyon a megtévesztésre játszanak.
    Szerintem az volt a terv, hogy A.) Bújjanak Ppp bőrébe és kamu cikkeket posztoljanak, hátha beveszi az a több ezer ember és hátha nem tűnik fel semmi. B.) Ha az A pontban felvázoltak nem jönnek össze akkor hitetlenné tegyük az oldalt és valószínű, hogy akkor a sok ébredő ember a régebbi cikkek tartalmát sem fogja többé igaznak vélni/ ezentúl féligazságokat közölnek a blogon (Ha egyáltalán közölnek...ezekután minál kevesebb cikk annál jobb).

    És szerintetek, így hogy visszaolvastatok a régebbi Valódi Ppp jegyzeteibe, mondott volna hasonlót??? : ,, Nagyon sok mindenről lehetne írni, nem vitás! Szinte minden nap történik valami. De mások is írhatnak ám, nem kell mindig énrám várni...
    Ha valaki jót ír, mehet is fel a fórumra. Segítsetek információval megtölteni.''
    Persze, pont ő aki úgy el volt kötelezve. És pont így, ilyen formába adja elő? Kész röhej! És oda akarja felrakni a cikkeket ahonnan ki van tiltva?? A fórumra?? LOOL...A Fórumról is valószínű azért tiltották ki, mert rájöttek a szélhámosságra, de hogy miért van ott is ilyen mértékű titkolózás az rejtély.
    Ott is leírtam a Publikus Csettbe 2 sorban, hogy ez az új ,,ppp'' egy kamu, persze a hozzászólásokat törölték kb úgy 2 hétre. Érdekes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Frego teljes mértékben igazat adok neked, és hozzá tenném még azt is, hogy ez az utóbbi poszt szerintem egy elriasztás attól, hogy ne olvasson senki ilyen témákat, mert komoly bajok lehetnek belőle pl: jön a TEK

      Törlés
  70. Igen, 0:37-es. Bár nehezembre esett elolvasni ezt a zagyva cikket, tényleg a megfélemlítés jön le belőle. De el ne higyje senki, hogy betörtek az illetőhöz, mert fel akart tölteni egy videót a netre! Nevetséges ez az új ,,ppp'' és szánalmas is.
    Tudod még mi az érdekes amúgy a Fórummal kapcsolatban?
    Az, hogy a képen, ahol toborozzák Ppp utódját (még csak holnap utánig) fel van tüntetve ,,ez'' a blog is. A http://pirospirula.blogspot.hu De nem is ezen van a lényeg, hanem azon, hogy ezek alapján a Fórumot is meghódították valyon már a férgek???

    VálaszTörlés
  71. Gyerekek, ha már így megint összejöttünk, hadd kérdezzek valamit.
    Tudom, hogy vannak néhányan itt, vagy akár többen is, akik nem igazán szeretnek engem és azt is tudom, hogy azt az embert, akit most meg fogok nevezni sokan viszont szeretnek. Ennek ellenére kénytelen vagyok megkérdezni tőletek, mert nagyon érdekel,....csak egyedül nekem volt itt, a so-called Pirula illetővel kapcsolatban, Buddha Laci déjá-vu érzésem?
    A poszt első Névtelen hozzászólása is az enyém volt és, ha visszanézitek láthatjátok, hogy már ott is kimondtam mire emlékeztet a Hekksön nevű poszt stílusa. (Jaj, mit kapok én ezért,....na mindegy, ha már belekezdtem akkor folytatom). Szóval, nincs az az érzésetek, hogy ezt a blogot a vilaghelyzete-s BUDDHA LACI vette át?
    De most komolyan srácok. Felejtsétek el a velem kapcsolatos múltat egy kis időre, utána lehet megint utálni engem nem bánom, de gondoljatok csak bele egy kicsit tiszta fejjel. Tényleg nem láttok a két stílus között hasonlóságot?
    Megjelenik a cikk, az első Névtelen hozzászólással szó szerint betámadom őt, erre mi a válasz? "Igazad van" aztán meg süketel egy rövidet olyasvalamiről, amiről senki sem kérdezte. Nekem ez jött le. Semmi sértődés, semmi védekezés, nem, csak az, hogy igazam van abban, amit mondtam az illető nyilvános kontra nem nyilvános személyazonosságával kapcsolatban. Pedig még előtte a posztban azt állította, hogy azért nem árulja el a meghurcolt illető nevét, mert " A kedves Olvasó nevét nem fogom megemlíteni. Nem szeretném még nagyobb zűrbe juttatni, mint amibe eddig került," Hej-ha! Ez aztán a hirtelen álláspont váltózás. A végére pedig megint kibújik belőle az abszolút Buddha stílus " Én utóbbi mellett döntöttem, mert van egy jó állásom, ahonnan rálátok kicsit a háttérhatalomra, és ezt nem szeretném elveszíteni." LOL.. Ettől kész vagyok :D
    Egy hely, ahonnan rálátása van a háttérhatalomra, LOL és megint csak LOL. Komolyan mondom, ilyeneket a vilaghelyzetén olvastam utoljára. Most mond, hogy nem így van....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv redneck !

      Menyi mindent észre lehet venni ha figyel az ember..
      Hi-hi
      Örülok

      Törlés
  72. Van benne valami amit redneck mond:), bár én egyáltalán nem találom a vilaghelyzetét félelemkeltőnek. És nem tudom mit vettél ki a hozzászólásaiból a csaló ,,ppp''-nek, de a cikkek jellege és nyelvezete összehasonlíthatatlanul roszabb a világhelyzetével összevetve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv FregO !

      A "vilaghelyzetét félelemkeltőnek" -re :

      Én azt is tapasztaltam már, hogy más néven irt saját magának.azt törölte,de a :
      "Ezt a x felhasználó törölte" ott maradt....Minő figyelmetlenség!
      Hi-hi
      Röhej!

      redneck-nek ígaza van.

      Törlés
    2. elképzelhetetlen, hogy a hozzászóló törölte magának

      Törlés
  73. FregO,
    Ilyen hamar megfeledkezel arról, hogy itt utánozni szeretnék a Pirulát? Tehát persze, hogy nem a saját nyelvezetét használja. Ha nagyon akarnám és ilyesmire szeretném pazarolni a szabadidőmet, akkor nekiállhatnék tanulmányozni az itt használt lingvisztikát, ami nem is lenne olyan egyszerű, mivel a fickó egy mix-et erőltet (emlékszünk még? valaki a szedett-vedett stílust kritizálta) aztán meg összehasonlítani a Buddha stílusával, de annyit nem ér meg nekem ez az egész. Majd a energiától duzzadó ráérősebb fiatal titánok :)
    Egyelőre ennyi. De, hogy még izgalmasabb legyen az elkövetkezendő időszak(ki tudja mennyi az?) elárulom, hogy tartogatók az illető részére egy meglepetést, csak hogy lássa, hogy mi is tudunk.......mit is? hehehehe, csak mindent a maga idejében loserkém.
    Ez nagyon jó, loser+kém=loserkém. Meg van az emberünk új nickje: LOSERKÉM :) Én erre egy határozott igen-el szavazok.

    redneck

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv redneck !

      Meg vagyok lepve !
      No lám...Vannak kémek ígaz ,redneck ?
      Illumináti ez is meg az is,és rizsákat ír..Hi-hi

      A kiemelt tartalom:

      Ez nagyon jó, loser+kém=loserkém. Meg van az emberünk új nickje: LOSERKÉM :) Én erre egy határozott igen-el szavazok.

      Örülök hogy nem csak nekem tünt fel,hogyan megy ez a háború.....A netten

      Törlés
  74. Ne törődj semmivel és senkivel,csak írj nekünk,hogy "legyünk képben"!Mi van a reptilian jelenséggel?Tolj már ebből egy kafa cikket!

    VálaszTörlés
  75. Az én változatom a történtekre az, hogy a világháló segítségével valaki közel került PPP-hez megtudta a személyes adatait és kiadta a hatóságoknak, feltörték a blogját. Ráált a titkosszolgálat és PPP nem tud mit csinálni, ha tovább folytatja valamilyen koholt váddal megy a börtönbe.
    Ami itt le van írva a blogban az mind fordítva történt.

    VálaszTörlés
  76. FELHIVAS ! Aki tud kerem segitsen.A PPP regi olvasoja vagyok.Sajnalatos modon egyjoideje "teliszunet" van a PPP -n
    Nos, ha valakit erdekel no es akar es tud segiteni kerem irjon a yahoo cimemre.Mindenek elott nem ingyen kerem a segitseget.Ha megtudunk egyezni kifizetem a szamlam becsuletesen.
    Amirol szo van: Keresem a regi bajtarsam katona cimboram baratom akit sehogysem tudok fel lelni.A nemzetkozi voroskereszt csak kozeli verrokonokat keres meg.magyar o on nekem nincsenek rokonaim vagy barataim.Tehat keresem Pozsonyi Jozsef szuletett Menden 1952 ben Kiskoratol azonban BP en elt. / Remelem meg el / A tobbi adatot amit tudok leirom ha valaszt kapok.Aki tud es akar segiteni kerem irjon a kov cimre megfizetem a koltsegeit a segitonek mint emlitettem
    lesgasparik@yahoo.com.au Koszonettel Les

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég amatőr tippek, tudom, de facebook-on, iwiw-en, myvip-en, twitteren végignézted? Talán ott van, és talán vannak friss kiírásai is. Más tippem nincs sajnos

      Törlés
    2. Talán még annyi, hogy ha az érdeklődési körét ismerted (pl. történelem, akármi), akkor szétnéznék az ezekkel foglalkozó oldalak között, hátha ő valamelyik regisztrált tag, vagy hátha ismeri valamelyik tag a közös érdeklődési kör miatt őt.

      Törlés
  77. Amit a Vendu Feb 20 irt nem valoszinu.Hogy figyelnek mindenkit az teny.
    No de azert nem visz el a gestapo senkit mert blogot szekeszt.Amugy a PPP kifejezetten mersekelt mas blogokhoz kepest.Amelyek igencsak meredek dolgokat irnak es megis leteznek.A PPP is meritett mas igencsak 'koztajekoztato a hatter hatalmat megvilagito ' blogokrol es web oldalakrol.Arrol birosagi vegzes kell hogy barmit is betiltsanak.Arrol nem olvastunk. /legalabbis en nem / udvozlettel Feri
    ps jo lenne ha irna a kievi balhe hattererol.Lehet nagy esemenyek ele nezunk ?

    VálaszTörlés
  78. Sziasztok!

    Végigolvasgattam itt a blogon sokmindent, a hozzászólásokat is végigbogarásztam, az utóbbiak olvasása elég fárasztó volt mind tartalmilag, mind helyesírásügyileg, mind stilisztikailag, persze tisztelet a kivételnek... Én sem vagyok nyelvtantanár, de még humán végzettségű sem, mégis fájnak az ilyen szavak, mint pl. "a netten" könyörgöm miért van két t-vel az a szegény net? vagy pl. "akaróm", ha valamit úgy ejtünk ki röviden, hogy akarom, miért gondolja az illető hogy hosszú ó lesz? de az is lehet, hogy elírta, akáróm -at szerette volna írni (egy kis roma beütés :)) Na viccet és OFF-ot félretéve, végülis amiért írtam a következő: ha a kedves valódi PPP tényleg lecserélődött volna egy ál PPP -re, akkor vajon az eredeti PPP nem próbálná a közösséget figyelmeztetni a történtekre? persze csak ha tudná, mert ugye, ha eltávolították, baja esett, megbetegedett, stb. uszkve "kivonódott a forgalomból", akkor ezt nem teheti meg... Másrészt redneck azonosítási próbáján sem tisztázta magát az új PPP, ami megint csak gyanús. Ha anoním hozzászólóként bárki ideírhat, akkor az igazi PPP is megtehetné ezt, még ha esetleg figyelik is, ha valaki, ő megtalálja a módját. Summa-summárum, én azt mondom itt nagy gebasz van, úgyhogy feltétlen óvatosságot javaslok.

    VálaszTörlés
  79. szerintem az emberiség képes arra, hogy értelmes törvénnyel, normálisan és globálisan szabályozza az emberiség létszámát, képes arra hogy mindenki egészséges bio ételeket ehessen, képes mindenhol nagy hatékonysággal működő igazság szolgáltatást csinálni, képes lenne megalkotni olyan rendszert amiben nagyon becsületesek a vezetők, mert amelyik nem az, azt pár nap alatt azonnal börtönbe vágják, képes lesz megakadályozni a genetikai és kulturális visszafejlődést

    főleg akkor ha kívülről kapna hozzá segítséget egy nagyon fejlett és hatalmas földönkívüli civilizációtól, ami segítene rendbe tenni a dolgokat, aztán hagyni az embereket szabadon és kezembe adni minden hatalmat nyehehe :D

    VálaszTörlés
  80. Az emberiség újra meg újra bebizonyította azt, hogy képtelen jól és igazságosan irányítani saját sorsát. Úgyhogy kár is ezt ragoznunk.
    Ami pedig a fejlettebb "földönkívülieket" illeti, megmondom mi van.
    Az van, pontosabban az lenne, mint amikor a fejlett spanyol, angol, francia, portugál "civilizációk" betették a lábukat az úgynevezett Újvilágban. Meg van? Ezeket hívják történelmi tényeknek.
    Szóval, te csak rázd továbbra is a fejedet, hogy ááh nem, dehogy is, azok nem ilyenek lesznek, mert azok fejlettek, mert azok mások, meg így meg úgy, de engem ez cseppet sem érdekel, mert az események és a történelmi tények, sőt, maga a természet is mellettem tanúskodik, lásd az állatvilágot. Ha úgy tetszik én a természet rendjéről beszélek itt, és ezt barátom sosem fogod tudni megcáfolni, főleg egy ilyen magadfajta ateista nem.
    A másik dolog, ami ugyancsak mellettem tanúskodik az, hogy azok a "fejlett földönkívüliek" egy elégé fúra módját választották az emberekkel való kapcsolatfelvételhez, azaz éjjel, meghívatlanul behatolni a semmit sem sejtő, békésem pihenő emberek házaikban, akaratuk ellenére elvinni őket, aztán mindenféle kísérleteket, vizsgálatokat végeznek el rajtuk és a gyerekeiken. És ezt sokszor éveken keresztül csinálják velük, miközben emberi életeket, családi kapcsolatokat tesznek tönkre ezzel. Sőt az sem ritka, amikor egyesek ezek miatt inkább az öngyilkosságot választják. Hát, bárhogy is nézem, ezt mindennek lehet nevezni csak éppen baráti kapcsolatfelvételnek, közeledésnek nem,...nem gondolod?

    VálaszTörlés
  81. redneck: Egyre több földönkívülekról szól műsok van, egyre többen beszélnek erről a témáról és gondolom egyre többen hisznek benne. Mégis én fordított irányba megyek. Nekem úgy tűnik, hogy már kezd az egész egy iparággá válni. Alapítványok jönnek létre, meg klubbok, olyan már mint valami vallás. Állítólag Hitler is csinált csészealjakat, tehát nem kell földönkívüli ahhoz, hogy ilyen szerkezet megépüljön. De lehet, hogy ez sem igaz, hanem csak kitalálták a szövetségesek. Nekem ez személy szerint nem fontos. Az a fontos ami befolyásolja az életemet. Azzal kívánok csak foglalkozni, a többi dolog nem érdekel.

    VálaszTörlés
  82. Vendu! A történet sokkal, de sokkal bonyolultabb. Nincs sem időm, sem energiám ezeket most itt mind leírni neked. Ha tudsz jól angolul tudok ajánlani anyagokat, hogy megértsd ezt az egészet, persze csak ha érdekel. Én azt mondanám, jobb most megérteni, mert olyan dolgok fognak történni a jövőben, amelyek igen csak befolyásolni fogják a te életedet is, hitedet is. Mert erről szól az egész. Ha úgy tetszik egy paradigma váltásra készülnek (a háttérhatalom). Ha meg nem tudsz időben ezekről a dolgokról, azaz a nagy megtévesztésről, akkor téged is elhitetnek majd. Tisztában vagyok az emberi gyártású titkos repülőeszközök létezéséről, de ugyanakkor azt is látom, hogy arra használják fel mindezt, hogy az emberek földönkívülinek képzeljék azokat. Miért? Vetődik fel a kérdés. Ha érdekel megtudhatod, ha meg nem nem. Ennél többet most nem tudok foglalkozni ezzel az üggyel.

    Szia


    Ui. Az ez előtti hozzászólásomat a témában a Csaba Barát-féle ateista-evolucionista gondolkodásmódhoz próbáltam igazítani, hátha elgondolkodnak egy kicsit a dolgokon mielőtt kialakítanak egy ezzel kapcsolatos végleges véleményt. Ennyi.

    VálaszTörlés
  83. http://www.youtube.com/watch?v=0KSOMA3QBU0

    VálaszTörlés
  84. Vendu!
    Ugyan úgy lesz mint Noé napjaiban.
    Az emberek ettek ittak..házasodtak...semmit észre nem vettek....
    No de az angyalokról ne is beszéljek..meg húzták a nőket.
    Eredmény: Nephilimmek meg a többiek.
    Sok az ufó ? Fel kapót lett ?
    Mint Noé napjaiban....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Fel kapót"
      Azt még megérteném, ha valaki kiejtés szerint ír, de ezt senki sem mondja így :-)

      Az "Őrökösök" szóban a hosszú Ő is helyesírási hiba vagy tudatosan akartad kihangsúlyozni az "Őr" szót?
      Nem tudom, hogyan kell értelmezni :-)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
  85. http://www.youtube.com/watch?v=0xc1H5PgAow

    VálaszTörlés
  86. Szabolcs: Ezt a videót még nem láttam, nagyon érdekes. Én is sok változásra, de nem tudom mit hoz a jövő.

    VálaszTörlés
  87. Tények-Tévhitek Őrökösök
    Hol található a videó?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv Vendu

      Most máshol vagyok,és nem vagyok bejelentkezve.

      A videó kész,de faragnom kell belőle,mert a fiókomnál lévő youtube fiók nem enged 15 percnél többet.Faragnom kell belőle.
      Az érhetőséget meg meg kell őriznem,a videónál.
      Itt meg fogom adni,hol lehet meg nézni.Szóval újra.
      A vodafonos Balázs, lenne az első elemzés,a PPP-ről.
      De nem az egyetlen akit leleplezek.

      Törlés
  88. Nos, kedves Pirula!

    Első sorban, köszi az eddigi munkásságod!
    Mint hozzá nem értő ember, mikor megnéztem az egyik (talán leghíresebb) videósorozatod egy bizonyos mobilszolgáltatóval kapcsolatban, először jót nevettem, aztán ledöbbentem, majd elkezdtem kutászkodni és hasonló tematikájú blogokat nézegetni. Majd elsápadtam és már ott tartottam, hogy "Te jó ég! Fusson ki merre lát! Most mitévők legyünk? Mi van ha ezek a blogok is bizonyos nevelő céllal működnek?" Pánikba estem majdnem. Aztán lenyugodtam és a magam javára fordítottam a kapott információkat.
    Aztán ahogy követtem a blogodat, keserű tény de mégis igaz: A nyelvezet amit a munkád során használtál tényleg egy "csöppet" lejjebb csúsztak az élmény skálán. De persze itt nem ez számít hanem az információ!!!
    Az információ, ami néha eléggé zsibbasztó, vagy ijesztő, vagy esetlegesen nagyon belemagyarázósnak tűnik. Azért szórakoztató is tud lenni. De mindenképp jó dolog elgondolkozni rajta.
    Bármi is ezzel a célod, akárminek is nevezed, szívesen elnézegetem. De nem eszem meg, csak megtartok egy-két tanácsot. :D
    Azért is, mert ha valaki kellő intelligenciával bír, akkor le tudja szűrni a "kacsa" és "nem kacsa" információkat, ezzel is gondolkodásra késztetve. Illetve akinek van esze, nem fog rögtön felülni ezeknek a blogoknak. Mindezek mellett, néha jó téma is egy két esetben az ismerősök között.
    Szóval sok sikert!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No és ha kiderül a turpisság ?
      Akkor mit csinálsz ?
      Futsz a kapszulád után ?
      Magyarázatot meg lehet találni,ha nem ízlik az igazság.
      "Mert a hazugsághoz oda fordítják a fülüket" ?
      Én is hittem,akár csak te.De utána néztem,,és lám.....

      Törlés
  89. Válaszok
    1. Akkor kezdjük ott, hogy akik a Sátán ügyét szolgálják, nem hiszik azt, hogy legyőzetett, ahogyan a Biblia mondja, tehát a Bibliának ezt a részét nem hiszik el, más forgatókönyvük van. Szerintük a Sátán felül fog keredeni a végső csatában, és igenis övé lesz a Trón. Mert ugyan ki lenne olyan elvetemült, hogy egy legyőzött, erőtelen úrban bízzon? Akik ilyen reklámokba Pirula által leleplezett üzeneteket rejtenek, hisznek abban, hogy a sötétség fog győzni. Ha nem így lenne, akkor nem is hinnének benne. Innentől kezdve logikus, hogy nem a bibliai Armageddont vázolják fel, hanem annak egy másik verzióját. Ebből fakadnak azok az eltérések, amik neked szembetűntek (Menny, Trón, aki benne ül...). Pirula főleg arra világított rá (legalábbis engem), hogy ezek a motívumok a Biblia világából valók, és hogy ezt bizonyítsa, igékkel támasztotta alá, amelyek természetesen nem minden esetben fedték a felvázolt történetet a fentebb leírtak miatt. Nem mindenki számára egyértelmű, hogy a Sátán végleg elvesztette a csatát, van aki tudatosan hisz ebben, és van, aki anélkül szolgálja őt, hogy tudna róla. Pont ezért jók az ilyen reklámelemzések, mert felnyitják a szemünket, hogy nem minden evidens. A Sátán legyőzetett, eléggé egyértelműen. Nincs kételyem afelől, hogy hatalmas lény, hiszen volt annyi mersze, hogy fellázadjon Isten ellen, és az angyalok 1/3-a mellé is állt, valószínű, hogy a Szentháromság Isten után neki volt a legnagyobb hatalma. Ennek ellenére már akkor sem volt esélye, hiszen ő is csak teremtmény. Az Ószövetségben folyamatosan megy a lelki világban a harc. Isten népe nagy mélységekbe zuhan. Néha úgy tűnik, hogy a Sátán felülkerekedik, és Isten terve (hogy helyreállítsa a bűnesetben megromlott világot) nem fog sikerülni. Elképesztően izgalmas fodulatok vannak két színtéren: a látható és a láthatatlan világban. Hatalmas lények kűzdenek egymással, olyan angyalokról olvasunk, akik egy csapással százezreket ölnek meg. Nincs ennél jobb sci-fi, és ráadásul ez valóság.

      Törlés
    2. Ha csak az Ószövetséget ismernénk, még lehetne talán kétségünk is afelől, hogy Isten győz-e (csak lehetne, mert már akkor kiderül Isten terve, a megváltás ígérete a bűneset után rögtön megjelenik, aztán a történet előrehaladtával fokozatosan bontakoztatja ki ennek mivoltát). Végül a Keresztnél minden eldől, pontosabban lelepleződik és egyértelművé válik Isten örök győzelme. A Sátán mindent megtett, hogy Isten elbukjon, és a legnagyobb terve, hogy megöli a világ megváltóját, az Isten Fiát, volt a legnagyobb bukása. A háborúnak vége. Isten győzött, de még nem hírdette ki a végső ítéletét. Krisztus mennybemenetele után elkezdődött a végidő. Folyamatosan abban élünk. Ha ez letelik, jön a végső ítélet, ahol a győztes és vesztes felek megkapják, amit megérdemeltek. A Sátán addig kapdos a levegőben, és próbál kisebb csatákat nyerni a már eldőlt háborúban. Még azt is el tudom képzelni, hogy maga a Sátán is azt hiszi, mint a hívei, hogy még van esélye győzni, de nem hinném, hogy ennyire ostoba lenne. Inkább csak minél több embert akar "elrabolni" Istentől (legalábbis próbál). Elnézést, hogy így elragadtam magam, de ez egy hatalmas történet, izgalmas fordulatokkal, ami még mindig tart, és a részesei vagyunk. Mi magunk is harcolunk valamelyik oldalon. Bár a háború eldőlt, de még mindig van dolgunk, nem is kevés. Isten ránk bízta, hogy építsük az Ő országát, ami most zajlik. Ebbe kontárkodik bele a Sátán. Óriási dolog megtalálni a helyünket ebben a gigantikus háborúban, mégpedig van benne helyünk, mindenkinek. Menjünk ki a csatatérre, és tegye mindenki azt, amihez ért. Ilyenek a háborúk. És ha megtaláltuk, miként tudjuk leginkább szolgálni Isten országának épülését, borzasztóan nehéz, megpróbáltatásokkal teli, de megelégedett, értelmet nyert, céltudatos, reménnyel teli, általánosságban boldog életünk lesz, nem is beszélve arról, ami az után jön, az Isten országa. Ami nem egy plazmafelhő, tele energiagömbként létező keresztyén lelkekkel, akik hárfát pengetnek a tudatukkal, hanem az Édenkert helyreállított, kibővített kiadása. Szinte minden ami most jó dolog az életben, amit Isten megteremtett, az jelen lesz, csak többszörös mértékben. Lesz munkák, ami tökéletesen megelégít. Fogunk enni, az élet fájáról is, nem csak átvitt értelemben. Hatalmas lakomák, közösségi alkalmak lesznek. A legnagyobb örömünk mégis abban lesz, hogy Istennel közvetlen közelségbe kerülünk, látjuk majd Őt, beszélgetni fogunk vele, vele leszünk.
      Nem vagyok egy piés keresztyén,rettentően sok hibám van, nem is biztos,hogy bárki megmondaná rólam, h miben hiszek. Mégis öröm volt ezeket leírni, és magamat is felhergeltem, hogy jobban kivegyem a részem ebben a harcban. Nem szerertném, ha kimaradnék belőle, a részese akarok lenni. Bár nem a tetteinktől függ az örök életünk, de az örök életünk tettekre kell, hogy sarkaljanak minket. Szomorú dolog, hogy a nyálas kereszténység terjedt el a világban, legalábbis így ismerik a szkeptiusok. Azt gondolják, hogy Isten csak szeret, és aki nem kapott elég szeretetet, annak van rá szüksége. Egy osztálytársam mondta valakiről még a gimiben: "azért hisz, mert senki sem szereti, legalább az Isten szeresse." Jó lenne, ha ez megváltozna, ha nem gyenge, megörtszívű, mámort hajhászó birkáknak tűnnénk, hanem Isten harcosainak, kemény katonáknak, akik felveszik a harcot Isten fegyverzetébe öltözve (Efézus 6:13-20), és győzelmes csatákat vívnak a gonosz ellen. Emeljük fel a szavunkat Isten igazsága mellett, és álljunk is ki mellette. Mi vagyunk Isten örökösei(Róm 8,14-19), viselkedjünk is úgy!

      Törlés
  90. Tények-Tévhitek Örökösök
    Meg vagyok kavarodva. Van egy olyan oldal, hogy krisztusorokosei.blogspot.hu
    meg van a plus.google.com/102866450247557450300#102866450247557470300/posts
    oldal a profiloddal.
    Melyikhez érdemes hozzászólni. Melyiken vagy elérhető?

    VálaszTörlés
  91. Üdv Vendu

    Nincs kavarodás.

    Azt adatlapomon ez adtam meg : krisztusorokosei.blogspot.hu
    A blog neve pedig ez : Örökösök Tények-Tévhitek .
    Tehát ha a krisztusorokosei.blogspot.hu-ra keresel,akkor is a Örökösök Tények-Tévhitek-blog jön be.
    Ezt magam is néztem : plus.google.com/102866450247557450300#102866450247557470300/posts - Hibás link. Oka ? Passz...
    Ha hozzá akarsz szólni van komment,de fórumot semmi esetre sem fogok integrálni a bloghoz.Ehhez alapos okom van.
    Miért is ?
    SG...
    SGbudha.....
    SG fórum.....
    Fórum és ingyenes...
    SG....
    SG....
    Mit jelent az SG ?
    Hi-hi
    SG..Tessék a logóját meg nézni...Meg egyéb okok.Én nem vagyok lökőt.
    Link : http://sgforum.hu/

    Nem ok nélkül,Fórum és ingyenes...Hi-hi
    SG fórum...SG budha....Ö világ..H..?

    VálaszTörlés
  92. Hú öregem nálad azért vannak bajok.
    Nyelvtanórán itt-ott szerintem lógtál :)

    Kommentjeidből pár baki:
    FOGOD: "akkor érteni fogód a videó miértjét"
    SAJNÁLOM: "Sajnálóm de a profil kijelölésnél,meg jegyezte már"
    MEGALAPOZOTT: "A bizonyíték,biztos és meg alapozót"
    LÖKÖTT: "Én nem vagyok lökőt"

    Néhány hasonló szemezgetés a videódból, le sem tagadhatnád, hogy a tiéd:
    AMIKOR: "amikkor megértettem a hogyant és a miértet.."
    KELLETT: "Tudniuk kellet"
    ÚJABB: "Nem hiába botlik bele az ember, egy ujabb"
    FOGADOD: "Vagy azt fogadód el"
    CSÖBÖRBŐL: "csődörből vödörbe esik" -ezen behaltam, én a helyedben nem égetném magam..
    Elég gyenguszra sikeredett ez a videó, az összeesküvés elmélet összeesküvéselmélete, vagyis a leleplezés leleplezése. Értem én a koncepciót, hogy ne nyaljunk be mindent ami látunk, tiszteletben tartjuk a véleményed, de azért ha publikál valamit az ember, legalább ne hibákkal tele...

    VálaszTörlés
  93. kihagytam egy t betűt: amit látunk

    Ha esetleg nem lenne világos, Tények-Tévhitek Örökösök -ről volt szó az előbb

    VálaszTörlés
  94. Kedves névtelen !

    Csak részben van igazad,De mint említettem már,a dolog függ a helyesírás elemzőtől is.Ha úgy gondolod ez csak rizsa,nyiss egy blogot és látni,tapasztalni fogod,hogy azt is pirossal jelöli ami jó.Nyugodtam ellenőrizheted.
    De természetesen ez csak kifogás.
    De van egy probléma....
    A helyesírást lehet tanulni,a jellemmel meg születik az ember,és azt csak csiszolni lehet,elhagyni nem.
    Tudod soha nem jutót az eszembe az ha valaki írt nekem,hogy mit irt helyesen,ha nem az hogy mit ír.
    Mert szívből szol a száj..Ismered ?
    Tudod amikkor eleve rosszindulattal vagyok,akkor csak arra figyelek amibe bele lehet kötni,és nem arra hogy mit ír.
    A hibákra kösz a figyelmet,javítani fogom,mert azt lehet.
    De a jellemmel születik az ember,és az végig meg marad.
    Szóval ha valaki ír majd nekem,hogy ez vagy az meghalt,azt írom vissza,hogy tanuljon meg írni.....Mint ha senki sem halt volna meg....
    Mi van ha kenyai vagyok ? Gondoltál rá ? Vagy nem anya nyelvem a magyar ? Vagy bármi más...?
    Mert ugye az ember a szívéből ír és ad véleményt,nem ?
    Tán a farizeusok nem rosszindulattal,néztek Krisztusra ?

    Ja...Esetleg töltsed le a The Wordöt,és hozzá pár biblia modult....Hemzseg a hibáktól.....MÉG IS TUDOM OLVASNI,MERT NEM ARRA FIGYELEK.Ja ekkor mit tegyek ? Kinek írjak... Hi-hi

    Ismered ezt :?

    (2Tim 4:3 [Károli])
    Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;

    (2Tim 4:4 [Károli])
    És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.

    Nyugodj meg,apám ismeri az övéit. A hozzád hasonlóknak meg csak a tévelygés jut.
    Ha még van valami a tarsolyodban,nem kímélj !
    Tudod aki szelíd és alázatos,azt lehet tanítani. Segítenél ?
    Én ezen tudok változtatni,(írás)de te azon(jellem) tudsz-e ?
    Még valamit !
    Eszedbe se jusson megkérdezni,az okot,csak nézd mi a hiba....Ez aztán a bizonyítvány.
    Most csak azért írok "Névtelenül",mert nem vagyok bejelentkezve,és nem azért mert névtelenül a sötétben,szurkálok..Sunnyogva....Hibákat keresve,mint ama gonoszok téték, Krisztussal is.
    Még egyszer köszönöm,hogy a figyelmemet felhívtad a dologra,javítani fogom.
    Elnézést kérek érte.
    Legközelebb ennyi is elég lesz: "Mi az oka hogy rossz a helyes
    írásod ? " "Légyszí javítsd ! " Meg hasonlok....

    VálaszTörlés
  95. Ez az egész baromság, ti mind agymostottak vagytok, mert ez az ember mindent elhitett veletek. Eddig se vettétek észre, mi más változik az életetekben....SEMMI.

    VálaszTörlés
  96. Üdv !
    A második videó :
    https://www.youtube.com/watch?v=34KCTl0ZViY
    Ki nem hiszi,járjon utána !

    VálaszTörlés
  97. Szia Tibor !
    Egyet is értek veled, meg nem is.
    Igen..Mindenkinek meg kel találnia a helyét,és azt hol harcol,és mindenki, az idő haladtával oda is kerül majd,ahova illik. Ma még "kőnyű"(már akinek,nekem nem !),de ahogy az idő halad és jön majd a szakadás...Lesz meg lepi....Aki ma még áll,később el fog esni,mert a probléma bent van (szív),nem beszélve a tuti keresztények hadáról,akikről ir a biblia :
    SÁSKÁK= Keresztények
    Szóval,ki kinek az oldalán van ?
    Mert viszket a fülük,ennyi...
    Minél rosszabb lesz a helyzet,annál inkább ki fog derülni,ki kicsoda valójában,és miért "keresztény" valójában.

    Sátán

    Egyetértek veled hogy a hívei hiszik,de szerintem nem mindegyik.
    Sátán ostoba-e ?
    Nem ! Tudja hogy veszíttet,de a látszatot fent kel tartania,az ímédzse miatt.

    A PPP védelméről

    Mond ha te szerkesztesz valamit,pld egy videót,nem tűnne fel neked hogy nem bal kéz,ha nem jobb kéz,és az ige nem illik oda ?
    Vagy három ló,és nem négy van ott ?
    Olyan ez mintha az autó piros,de teszek oda egy igét a sárgáról....Komment nélkül a bakira:
    A képen ez piros,de tudom hogy az ige szerint sárga,mert....
    Vagy akár azt is hogy leírom,hogy kel a rántót tojást készíteni,de a képen a pörkölt van...
    Nem kifogást kel keresni...Ha nem az igazságot.
    Stb...
    Ez nem olyan hogy mellé nyúlsz a billentyűnek,amikor írsz.
    Sok sok apróság,ami nem a véletlen műve.
    De ha védeni akarod,véd.
    Ne feled :
    Nem a te nevedben.....Sok csodát....Távozzatok tőlem ti.....Sokakat...Sok hamis krisztus és hamis próféta....


    A választottakat meg nem kel félteni,a rizsát ők is eszik,de nem végleg....A szent szellem meg mutat dolgokat,és tudod úgy van,mert nem viszket a fülük,mert csuda jól hangzik.

    Én is sok rizsát ettem már meg,de soha sem végleg !

    VálaszTörlés
  98. Válaszok
    1. Szia!
      Nem Pirulát védtem, nem az eszközeit, nem véleményét, csak amit képviselt a videójával. Vannak emberek, akik mást szolgálnak, és annyira biztosak a dolgukban, hogy ezt akár a médián keresztül is adagolják azoknak, akik megvezethetőek ezzel. Ezért mondom, hogy jó a kezdeményezés feltárni egy-egy reklámban a mögöttes szándékot.
      Más
      Úgy veszem észre, hogy elég cinikus vagy. Sajnos én is, és ez nem mindig jó. Az, hogy örökös vagyok-e vagy nem, nem a te megallapításodtól függ. Ez a gyanakvó hozzáállás elismerem, hogy jogos a mai világban, de semmiképen sem helyes. Ha én magamat annak vallom, azon senki véleménye nem fog változtatni. Azt is elismerem, hogy sokan vannak, akik azt hiszik, hogy jó úton járnak, és ezt hangoztatják is, holott az életük nem ezt mutatja. Igen, ezek között vannak olyanok, akik tényleg messze járnak az igazságtól, de olyan is van, akinél csak lassabban mennek végbe a változások, vagy nem olyan sorrendben, ahogy mi várnánk, vagy esetleg még szüksége van egy traumára ahhoz, hogy tényleg úgy kezdjen el élni, ahogyan hisz. Nehéz az ilyesmit megítélni, és a legtöbb esetben nem is kell. Viszont amit mindig kell tennünk az az, hogy melléállunk és segítünk neki ráállni a helyes útra. Nem úgy, hogy lettuszkoljuk a torkán a véleményünket, akár igaz, akár nem, hanem csak elfogadni a problémáival együtt. Először győzzük meg a szeretettel, aztán az igazsággal.
      Nehéz elhinni, hogy nem találtál egy testvért sem. Én sok olyan keresztyént ismerek, akik idegesítenek, és nem értek velük egyet nagyon sok mindenben, viszont a lényegben, az üdvösség kérdésében igen. Innentről kezdve testvér, bármennyire nem szimpatikus az illető.
      Nagyon fontos az igazság, de legalább olyan fontos, hogy hogyan kommunikáljuk le. Ne üldözzük el az embereket, hanem szavazzunk nekik bizalmat. Ezt azért írom, hogy magamat is figyelmeztessem, mert én sem így szoktam.
      Kívánom neked, hogy találj testvéreket, van belőlük sok.
      (Email címet nem látok)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés